Nagy sikerek évei (2000-2006)

Nyomtatás
Kategória: Történet blog
Utolsó frissítés: 2017. Mar 18 Találatok: 25

2000 és 2006 között minden év kiemelkedő eseményeket, élményeket és elismeréseket hoz; ezek gyökere, előzménye mind ott van a korábbi években, a rengeteg próbában, fellépésben. Estek, műsorok, fellépések a határokon túli horvátoknál (Sombor, Slavonski Brod, Tuzla, Trogir, Topolje, Stari Jankovci, Lošinj, Selce, Siče, Darda, Subotica, Donji Andrijevci, Babina Greda, Bécs, Koprivnica, Samobor, Rude, Oriovac), más külföldi országokban (Olaszország, Spanyolország, Dánia), fesztiválokon (Táncháztalálkozó, A Nyugat kapujában, Országos Minősítő Fesztivál, Dunavölgyi Fesztivál, Milleniumi Sokadalom, Mesterségek Ünnepe, Molnár István Koreográfiai Fórum, Martin György Néptáncfesztivál, Csángó Fesztivál, Dunamenti Fesztivál, Szekszárdi Néptáncfesztivál, Balkán Hangja Fesztivál, Néptáncantológia, Folkloriáda, Országos Horvát Nap, Magyar Kultúra Napja). A versenyfesztiválok nagy sikereket hoznak: 2000-2002-2004-2006-ban ismét kiválóra minősül az együttes (mindannyiszor 146 ponttal), kétszer is megkapja a Martin György Emlékplakettet (a háromszor egymás után elért kiváló címért adják), második és első díj a Martin György Néptáncfesztiválon, második díj a Szekszárdi Néptáncfesztiválon. Az együttes vezetői, zenészei is elismerések sorát kapják: Szávai József művészeti vezetői nívódíjat, két alkalommal koreográfusi első díjat a Molnár István Koreográfiai Fórumon, koreográfiai első díjat a Szekszárdi Néptáncfesztiválon és a Martin György Néptáncfesztiválon. Az utóbbi két fesztiválon Végh Andor is zenei díjat kap, ami elsősorban páratlan és invenciózus dudajátékának köszönhető.
Ha csak az eredményeket nézzük, ez a Tanac legfényesebb korszaka. Hogyan lehet ezt a szintet megtartani, felülmúlni? Nagy kérdés, nem egyszerű a döntés. Végül Szávai úgy dönt, hogy egy időre nem mennek versenyfesztiválokra, energiájukat a megmaradásra fordítják. Mi van eme meglepő döntés mögött?
Vannak anyagi megfontolások. Az elismerések nem járnak mindig pénzzel, a minősítőkön való részvétel kifejezetten sokba kerül (útiköltség, viseletek készítése, kölcsönzése, vendég zenészek díja). A hat kiváló cím után szakmailag nem tűnik kihívásnak egy hetedik ilyen címet is megszerezni. Másrészről pedig igenis kihívás, probléma, nehézség, hiszen nem lehet mindig ugyanazzal a műsorral minősülni (ez nem a minősítő, hanem a Tanac belső elvárása magával szemben). A táncosok, zenészek cserélődnek, vannak jobb időszakok, amikor sok kiváló táncos-énekes-zenész van az együttesben (vagy a segítségre kész régi tagok között), vannak időszakok, amikor csak nagy áldozatok árán lehet feltornászni a teljesítményt erre a szintre. 18 évvel a megalakulás után van egy kis fáradtság, fásultság a csapatban, de még inkább a vezetőkben. 2004-ben már nincs ott Vizin Antus a zenekarban, a 15 éves műsor után már csak egy-egy alkalommal tér vissza (pl. Dánia), aztán egyszer sem és ezzel a Tanac elveszti zenei vezetőjét, a zenekar vezetőjét, Szávai pedig alkotótársát, akivel eddig az összes koreográfiát készítette. Le kell itt írni azt is, hogy a Tanac megítélése a hazai horvát intézmények, vezetők részéről (kevés kivételtől eltekintve) a sikerek ellenére gyakorlatilag nem változott: ez pedig negatív megítélés, vádaskodás, minden alkalom megragadása arra, hogy az együttest kritikával illessék. Hiába a rengeteg fellépés a hazai horvát falvakban, hiába, hogy az együttes kétharmada-háromnegyede horvát származású, hiába az évente több száz horvát vendéget fogadó saját fesztivál, a Tanac-nak nincs igazi anyagi háttere, nincs támogatója, a pályázatokon csak akkor nyer adekvát mértékben, ha a döntéseknél nincsenek ott bizonyos személyek... A nem adekvát mérték itt azt jelenti, hogy kap ugyan a Tanac támogatást, de az eredményeihez, jelentőségéhez, fellépései számához, súlyához képest jelentéktelen mértékben (ugyanakkor mások néha ennek a többszörösét kapják). A 15-18 év alatt a mellőzöttségbe bele lehet fáradni, az igazságtalanság elviselése nehéz. Van, hogy a horvát és magyar köztársasági elnök előtti szereplés után kulturális minisztériumi emberek jönnek oda gratulálni Zágrábból és meghívják az együttest, aztán eltelik pár hónap és mások mennek Zágrábba, a hazai horvátokat képviselni. Ismét csak ne essék félreértés: nem az a baj, hogy mások mennek, az a baj, hogy a Tanac nem mehet. A Tanac még mindig ellenség, hiába nincs már szerb tánc a repertoárban, hiába mentek el már több éve a szerb származású zenészek, még mindig fejére olvasnak évtizeddel korábbi eseteket. Kettős a szorítás az együttes vezetőin: a hazai horvát vezetőknek a Tanac nem elég horvát a múltja miatt, a közönség és a tagok egy része meg éppen a száműzött balkáni táncokat hiányolja. Messzire vezetne azt elemezni, hogy a Pécs környéki horvát (bosnyák, sokac) és a Dráva menti falvakban miért imádják még mindig a szerb zenét, miért a szerb Miroslav Ilić az egyik kedvenc énekes, miért a harmonika a kedvenc hangszer, miért vannak tömegek a szerb bálon, miért kérnek szerb zenéket a zenekaroktól a horvát iskola bálján és így tovább. A lényeg, hogy a sikerek ellenére pont abban a környezetben nincs meg a támogatás, ahonnan a legtermészetesebb lenne, ahonnan a legjobb lenne. Le kell itt írni azt, hogy a Tanac története során a legtöbb anyagi támogatást magyar alapítványoktól, alapoktól, intézményektől, tehát Magyarországtól kapta. Van példa, hogy Horvátországból vagy a hazai horvátságtól jön nagyobb támogatás, de ezek a kivételek. Ez a helyzet csak 2012-13-ban változik meg (a Fölszállott a páva televíziós műsorban elért sikerek után).
Útkeresés
Nehéz a repertoár kérdése is. Már sok minden volt, a hazai horvátok legtöbb izgalmas anyaga már szerepelt, többször is. A korszak végén több olyan mű születik, amely külső koreográfusok alkotása s egyben az útkeresés jele is. Így van ez az Esőtánc esetében, amikor Szávai Turi Endrével, a Somogy Táncegyüttes vezetőjével közösen készít táncot. Az Esőtánc első része Szávainak az 1995-ös amerikai élményére épül, ahol Szávai és a Vizin zenekar egy kiváló zenekarral találkoznak (Ziyia) egy nívós tánctanfolyamon. A kiváló makedón zenei alapra táncolt 12/8-os lüktetésű tánchoz egy görögországi makedón zene csatlakozik, amire Turi Endre sok ötlettel forgatós táncmotívumokat is használó, újszerű táncnyelven íródott része következik. A mű kilépés az autentikus néptánc világából, bár részben annak formanyelvét is használja, hasonlóan a ⅞ című Szávai-koreográfiához. Ez utóbbiban a rockosra feldolgozott moldvai magyar népzene keveredik a Balkán több népcsoportjának táncaival és először fordul elő, hogy a táncosok nem népviseletben, hanem civil ruhában (pólóban, nadrágban) táncolnak.

Ünnep (98)

Nyomtatás
Kategória: Történet blog
Utolsó frissítés: 2017. Mar 05 Találatok: 93

Ünnep (Blagdan)
Az együttes tízéves műsorára ismét neves vendégekkel és meglepetésekkel készül. Az ünnep akkor igazi, ha örömünket megosztjuk másokkal. Pestről a Vujicsics zenekar, Zágrábból az Ivan Goran Kovačić táncegyüttes érkezik és itt vannak a kedves szántóiak is.
A Vujicsics zenélése mindig élmény. Második zenekari számuk alatt és utána nagy a csend a nézőtéren; ez a „Turski rastanak", amely a szomszédban zajlott és zajló háború szenvedőire emlékeztet, páratlan hangszeres tudással és átéléssel.
A zágrábi együttes a jellegzetes dalmát „Linđo" táncot táncolja és egy gyönyörű énekekkel áradó koreográfiát Moszlavinából. A Tanac is megmutatja, mit tanult az anyaországtól: a szinte kötelező Szlavónia mellett itt van a Ražanac, a Međimurje, a zágrábiak által betanított és kölcsön népviseleteiben táncolt, ikonikus Vrlika-i tánc. Ismét eltáncolják a Bartók44-et és a hazai horvát hagyomány képviseletében itt vannak a Bunyevác táncok (ezúttal kamara formában), az egykori legelső koreográfia (Bosnyák táncok), a Lakócsa és a Kermez (amely utóbbi kötelező zárószámmá válik). Újdonság a Poklade (farsangi táncok a Dráva menti sokacoktól) és a Bácsmonostori leánytánc (Na ćošku).
A Poklade teljes egészében maga a feltárt hagyomány. Ebben az időben sokat járnak Kásádra is, gyűjteni és a hely szellemét megérezni. A kezdő ének Vujicsics Tihamér ötvenes években megjelent könyvéből való archaikus ének (Vesela sam Jano), a többi ének és tánc mind-mind az együttes saját gyűjtése, a kásádi Bosnyák-családtól és az egykori Alsószentmártonból Pécsre menekültektől (Cimi Ági és édesanyja).
Kis kitérő: Alsószentmárton egykor a Dráva menti sokacok virágzó faluja volt (Magyarországon a másik Kásád), gyönyörű népviseletekkel és archaikus zenei- és tánckultúrával. Az ötvenes években a budapesti Népművelési Intézet munkatársai is eljutnak a vidékre, ahol kockás füzetbe írják le a hagyományokat és táncokat, a leírások nagy része persze ma már használhatatlan, film pedig nem készül. Hogyan történt, ma már nem tudni, de a falu szélén lévő cigánytelep lakói egyszercsak házakat kaptak a falu belsejében és akinek a cigány megjelent a szomszédjában, az nem sokáig maradt. A sokacok sorra adogatták el a gyönyörű parasztházakat, kipakolták szekrényeikből a százéves népviseleteket, elindultak új munka, új otthon után nézni, Beremendre, Siklósra, Pécsre. Ma már Alsószentmártonban sokacok csak a temetőben vannak.
A Bácsmonostori leánytánc ismét egy kivételes zenei élmény eredménye. A hercegszántóiakkal távoli rokonságot tartó vajdasági településen (Bački Monoštor) egy téli estén az együttes vezetői rengeteg éneket és egy kevés táncot gyűjtenek; a többszólamú éneklés csodálatos darabjait. Azon az estén ismét 50-100 évet fordult vissza az idő kereke...
A műsorban az egykori ellenzők sem találhatnak kivetnivalót: a 20 műsorszámból csak az egy „Makedón táncok" az, amely nem horvát; ettől persze nem történik semmi változás a Tanac megítélésében.
Az 1999-es év fellépéseit nézegetve februárban ott a bolgár est. Mi köze a Tanac-nak a bolgárokhoz? A hazai horvátok együtteseként valóban nem sok, viszont az együttes vezetői (Szávai, Vizin Antus) és a bolgár népzenét, táncot kedvelő táncosok miatt mégis mindvégig vannak ilyen táncok a repertoárban. Amikor a pécsi bolgár önkormányzat akkoriban esteket szervez a kis létszámú, de lelkes pécsi bolgároknak, a Tanac-ot és a Vizin zenekart hívják meg és ők örömmel jönnek. Ezekre a zenékre és táncokra a maga korában már Bartók is felfigyelt és a tánctechnikai kihívásokat, összetett lépéseket, virtuozitást kedvelő képzett táncosok kedvence a bolgár anyag. Az idők során volt rá példa, hogy a Tanac szimpátiáját a balkáni táncok iránt egyesek gyanakodva, sőt ellenségesen figyelték, mintegy félreértelmezve a szándékot., Abban az időben, amikor a "balkáni" szitokszó és a káosz, háború, rendetlenség szinonimája, nehéz képviselni mindazokat az értékeket, amiket a Balkán népeinek hagyománya felmutat. Másrészt az emberek többsége nem éri be mindig a megszokottal; még a legegyszerűbb kólóban táncolók is szeretnek valamilyen módon rögtönözni, cifrázni, valamivel kitűnni. Abban a korban, amikor a Tanac működik, már nincs tömeges igény a hagyományok őrzésére a magyarországi horvátok körében, egyszerűen már a lélekszám is annyira megfogyatkozott, hogy boldog az a táncegyüttes, ahol háromnál több fiú jár a próbákra... Ez azt is jelenti, hogy minden eszközt meg kell ragadni, hogy egy együttes táncosokat, zenészeket, közönséget, támogatókat gyűjtsön, a tagoknak érdekes, kihívásokkal teli próbákat, műsorokat, fellépéseket kell szervezni, a közönséget, támogatókat is mindig valami újjal kell elkényeztetni. Nem jelenti ez azt, hogy a Tanac nem hagyományőrző, mert az, csak tágabb értelemben, mert amit csinál, jóval több, mint egy falusi csoport hagyományőrzése. Mindettől nem lesz munkája kevésbé értékesebb, mindettől még minden kiválósága megmarad, ahogy a horvát vagy magyar állami népi együttesek is a legmagasabb szinten képviselik olyan népcsoportok hagyományait, melyek egymástól jelentősen különböznek.
Le kell itt írni azt is, hogy a Tanac, annak ellenére, hogy nagy repertoárral, zenei és táncos tudással rendelkezik, nem nézi le az egyszerű falusi hagyományőrzőket, akik csak saját környezetük hagyományaival foglalkoznak. Nemhogy nem nézi le, hanem munkájában sokszor belőlük merít erőt, rájuk támaszkodik és példaképnek állítja őket maga elé; erre egész története a tanúság.
Májusban az együttes gradiscsei turnéra indul. A nyugati határ mellett élő horvátoknál nagy sikere van és sok kedves pillanata van a fellépéseknek, valamint az ezeket követő baráti esteknek. A Tanac itt tanulja meg azt a híres pohárköszöntőt (Napij se bratičko na zdravlje), amelynek végigéneklése bizony komoly erőpróba egy rendes férfitársaságban, mert minden versszaknál a poharat fenékig kell üríteni...
Vannak szokatlan fellépések is: több éven át évente egyszer a Tanac vendég egy baranyai kastélyban, amelynek tulajdonosa egy svájci üzletember. A horvát zene, tánc iránti vonzalom oka talán egy valamikori szerelem... A svájci megadja a módját, az együttessel az ügyvédje tárgyal, a fellépés után mindig vendégek egy finom vacsorára is. A szokatlanság a fellépésben, hogy a közönség 4-5 emberből áll, akik a kastély ebédlőjének kényelmes foteljeiből követik az előadást. Más világ ez... de az együttes tagjai örömmel teljesítik ezt a feladatot is, ami után sosem maradt el a méltó elismerés.
Minden évben - mintegy a próbahely és a ruhatár fejében - az Ifjúsági Ház elvárja, hogy néhány általa szervezett programon a Tanac fellépjen. Nincs ezzel probléma, ez amolyan íratlan szabály, a probléma csak a programok helyszínével van, s ami ebből következik, a közönséggel. A Balokány-ligetben rendezett Majálison, a Szivárvány Gyermekház udvarán a szeptemberi Bányásznapon, az IH előtti decemberi Sörsátorban nem a Tanac-ra kíváncsi közönség ül. A körülmények többször méltatlanok; öltöző, hangosítás, színpad, mind-mind alig elfogadható, de a feladatot teljesíteni kell, ebből az együttesben - jogosan - bizonyos feszültség is támad. Erre az időre a Tanac bizony már lassan kinőtte az Ifjúsági Ház nagytermét, nagy műsorait már a Színházban tartja. Nehéz elfogadtatni a táncosokkal, zenészekkel, hogy annyi siker, fesztivál, elismerés, minősítés, külföldi út után el kell vállalni a Ház kérésének megfelelően ezeket a programokat is.

További hétköznapok (96-98)

Nyomtatás
Kategória: Történet blog
Utolsó frissítés: 2017. Feb 24 Találatok: 98

1996 elején a zenekar valamilyen ok miatt épp nem tud közreműködni a fellépéseken, de a lelkesedés, az akarat nem hagyja magát és a "Sokac Turné"-nak nevezett három fellépésen nagyon hangulatos műsorok születnek. A zene CD-ről szól, a táncok közötti műsorszámok pedig történetek, rövid tréfás elbeszélések, horvátul-magyarul. Igazi falusi esték ezek, amelyek során eljutnak Monyoródra is (a pécs-mohácsi országút egyik oldalán fekvő kicsiny falu). A településen már több évtizede nem járt horvát csoport s a műsor után beszélgetéseken kiderül, hogy a Horvát (vagy korábban Délszláv) Szövetség képviselői is rendre elkerülték a falut. Akire emlékeznek (Ognyenovics Milán), az valamikor a hatvanas években volt országos funkcióban és már rég halott...
Az év folyamán újra zajlanak a Ki-Mit-Tud selejtezői. A Tanac újra a képernyőre kerül (elődöntő) a Hercegszántói lakodalmas táncokkal. Ami a lényegük, azt próbálják adni. Hitelesség, amit a sok gyűjtés, szántói élmény, barátság támogat. A viseletek csodálatosak, a hangulat emelkedett, mindenki szemében fény csillog, de ez kevés. A zsűri kevesli a táncot a produkcióban (mit lehet tenni, ez egy ilyen hagyomány), a Tanac nem jut tovább. Sokáig megmarad egy megjegyzés, amit a felvétel próbájára érkezéskor kapnak egy konkurens néptáncegyüttestől: ti minek jöttetek ide?
S hogy miért éppen Hercegszántó? Aki volt már ott bálban, tudja... Ez a falu a déli határszélen különösen híres volt hagyományairól, asszonyairól, életigenléséről, mindig előre törekvő lakóiról, a sok tehetséges emberről, akik onnan jöttek. A bácskai sokacok népcsoportjának egyetlen települése Magyarországon. Vendégszerető, istenfélő, a hagyományok keretein belül élő, ugyanakkor szabad és mulatós nép, akik túlélték a magyarosítást is (inkább pravoszláv hitre mentek át, de nem adták az anyanyelvet). Túlélték a megosztottságot, a visszatalálást a horvátsághoz, miközben csillogó nyarak teltek el a Csati (a Ferencz József-csatornát tápláló Baja-Bezdan csatorna) partján, a közeli Duna csodálatos természeti környezetében, a hatalmas nappali határ és rájuk boruló nyári éjszakai égbolt alatt. Ahogy a csillagok ragyogtak le az égről, úgy csillantak meg a flitterek a lányok ruháján, ahogy a hatalmas Duna áradt, úgy szóltak méltósággal az énekek. És mindehhez a lányok szépsége, az idős asszonyok hite és összetartó ereje, a falu jeles lakóinak tudása. A Mura vidéki, a bosnyák, a Dráva menti horvátok után a Tanac vállalta ezt a hagyományt is, hiszen ez volt a feladat, amire létrejött.
Ebben az évben (1996) más is van, ami a hétköznapokból kiemeli az együttest. A Martin György Néptáncszövetség ekkor indítja el újra, új alapokra helyezve, megreformálva a minősítő fesztiválokat. Amit régebben az Arany és egyéb minősítések, valamint Szolnok és Zala jelentett, azt most ezek a minősítők (több helyszínen futnak kétévente) jelentik. Valamennyi hazai néptáncegyüttes elindulhat és van külön hagyományőrző kategória is az eredeti falusi csoportoknak. A Tanac belevág és rögtön fényes eredményt ér el: a pontozásos versenyben 144 pontot, ami a Kiváló minősítést és az országos harmadik helyet jelenti! A zsűrizés nagyon alapos: a 25-30 perces produkcióban több tájegység hagyománya kell, hogy megjelenjen, nem lehet összekötő zenekari szám és az öt zsűritag hat kategóriában (1. műsorszerkesztés, dramaturgia; 2. folklorisztikai hitelesség; 3. koreográfiai megformálás; 4. színpadi megjelenés; 5. ének-zenei előadás; 6. előadói színvonal) adhat pontokat egytől ötig; így alakulhat ki maximálisan 150 pont. A Pécsváradon májusban elért siker tovább erősíti az együttest abban, hogy jó úton járnak.
A másik nagy esemény szeptemberben az első Dobro došli, naši mili gosti! (Isten hozott, kedves vendég!) Nemzetközi Horvát Fesztivál, ahol a Tanac, aki eddig csak vendégként vett részt a legkülönbözőbb fesztiválokon, most szervezőként, rendezőként mutatkozik be. Kiváló alkalom, hogy mindazt a sok jót, kedves vendéglátást, amit kaptak, most megpróbálják viszonozni. Az első fesztivál persze küzd még gyermekbetegségekkel. A helyszín a székesegyház melletti Dóm Kőtár (nem a legalkalmasabb ilyesmire), nincs még nagy felvonulás a város utcáin és a rendezvény még nem része a Pécsi Napoknak sem. A cél viszont már jól látszik: összehozni a hazai és határon túli horvátokat, pódiumot, keretet, lehetőséget adni, hogy találkozzanak és megmutassák magukat, hagyományaikat egymásnak és a közönségnek. A Tanac mellett szereplő eredeti csoportok: August Šenoa Asszonykórus (Pécs), Korjeni Asszonykórus (Felsőszentmárton), hagyományőrzők Bizovac-ból és Siče-ből (HR), valamint Bački Monoštor-ról (SRB).
Az év végén a szekszárdi fesztiválszereplés ismét nívódíjat (és zenekari díjat is) hoz, Karácsony előtt pedig a zágrábi egyetemi együttessel (Ivan Goran Kovačić) adnak közös műsort az IH-ban, Örömhír (Radujte se narodi) címmel. A zágrábiakkal a mai napig tartó jó kapcsolat, együttműködés alakul ki; többször szerepelnek egymás rendezvényein, koreográfiákat osztanak meg, tanulnak egymástól.
1997-ben ott van a Tanac a Vizin zenekar új CD-jének estjén (Gajde su gajde - A duda az duda). A dudazene felé fordulás egyformán köszönhető Vizin Antusnak, Végh Andornak és Szabó Zoltánnak, akik valamennyien megtanulnak mesteri módon játszani ezen az archaikus hangszeren. A hangszer régiessége a megszólaltatott zene régiségét is jelenti. Ezek a zenék, ezek a játszási módok, a régi, duda által kísért népszokások újabb rétegét adják a Tanac hitelességének. Szerencséjük is van, hiszen él még Tótújfaluban Gadányi Pál, az utolsó horvát dudás, akinek házánál gyakori vendégek. Ebben az időben a Tanac repertoárjában nagyon sok koreográfia épül a dudazenére, nemcsak a hazai horvátok hagyományaiból, hanem a balkáni népzene és néptánc legszebb példáiból (makedón és bolgár táncok).
A nyáron Olaszországba utazik az együttes, nagy élmény a Nápoly közeli vidék, a kirándulás a Vezúv-ra és Capri szigetére. Műsort adnak a horvátországi Szlavónia híres hagyományőrző falvaiban (Babina Greda, Vranovci-Bukovlje), Nova Gradiška fesztiválján és vendégeskednek a Žepče környéki boszniai horvátoknál is. A szolnoki fesztiválon díjat ugyan nem kapnak, de a vájtfülűeket megérinti a Bácsmonostori leánytánc énekeinek gyönyörű többszólamúsága és a Poklade-ban (Dráva menti sokac farsangi táncok) bemutatott "sokac verbunk"-nak elkeresztelt férfitánc. Decemberben az Ivan Goran Kovačić meghívására és velük közösen adnak nagysikerű műsort Zágrábban (a mai napig az egyetlent a horvát fővárosban). A kis turnéra a felsőszentmártoni "Korjeni" Asszonykórus is a Tanac-cal tart. Az estről a horvát rádió kitűnő minőségű hangfelvételt készít, amelynek anyagából az együttes CD-t jelentet meg. TV- és rádióinterjúk készülnek velük, mindenki elismerően nyilatkozik az együttesről, az énekről, a zenekarról; külön kedvence az ottaniaknak az akkori hegedűs lány a Vizin zenekarban, Szamek Nagy Andrea.
Ezekre az évekre már véglegesen megtörténik a repertoár átalakulása (nincsenek szerb táncok). Kialakulnak, megszilárdulnak azok a koreográfiák, amelyek az együttes lényegét, egyediségét jelentik (bosnyák, bunyevác, Dráva menti horvát, hercegszántói, Dráva menti sokac táncok). Mellettük ott vannak a Bartók zenék nyomán készült művek (Briul, Bartók44), a horvátországi (Nisam dugo... - szlavóniai táncok, Vrlika) és a Balkánra kitekintő koreográfiák (Pelagonija, Maškoto). A táncok többségét a Szávai-Vizin páros jegyzi, de az alkotók, tanítók között ott van Ljevaković, Mikačić, Ivanković és Farkas Zoltán Batyu. Egy alkalommal még megtanulnak egy magyar koreográfiát is (Tímár Sándor: Szlavóniai leánytánc), amit Tímár Böske tanít be. Mivel a Tanac-tól senki sem vár magyar táncokat, az együttes életében előforduló néhány magyar koreográfia csak ritkán szerepel a műsorokon.
1998-ban ismét megpróbálkoznak Tanac-bál rendezésével, nagy visszhangja nem lesz, de az egykori és az akkori tagok egymás közt a Vizin zenekarral nagyon jól elmulatnak. Műsorral ünneplik a Tánc Világnapját is. Ez alkalommal megpróbálják a Horvát Tánc napját, mint új eseményt a köztudatba vinni; a néhány alkalom sikeres, de komolyabb anyagiak és a horvát intézményektől érkező támogatás híján a siker nem szól hosszú távra.
Az újabb minősítő fesztiválon viszont már 146 pontot ér el a csapat, ami ismét óriási siker (az összes hazai néptáncegyüttes közül holtversenyben az elsők). Ezekben az években a Tanac a Martin György Néptáncszövetség egyik büszkesége, nemcsak a kiváló eredmények, hanem amiatt a rokon felfogás miatt is, amivel az eredeti anyagokhoz nyúlnak, a hitelesség, az eredeti formák és a múlt értékeit megőrző útkeresés okán. Ez a felfogás merőben idegen a hazai nemzetiségi (sőt a horvátországi, valamint a balkáni) néptáncegyüttesek többségétől; ebben az időben kevés a kísérletező együttes azokon a vidékeken, a jól bevált formákat, iskolákat követik az együttesek, sokszor 40-50 éve ugyanazokat a koreográfiákat táncolják és sok esetben a néptáncból látványt, show-műsort csinálnak a legjobb Mojszejev-hagyományokat követve. A Tanac-ot kiindulása és felfogása inkább köti a magyar néptáncmozgalomhoz, a világhírűvé vált táncházhoz és a magyar koreográfiai iskolákhoz, mint az említettekhez.
1998 júniusában ismét színházi műsoron adnak összefoglalást az akkori munkájukról, a cím: Blagdan (Ünnep).

Utódok (Potomci) (95)

Nyomtatás
Kategória: Történet blog
Utolsó frissítés: 2017. Feb 24 Találatok: 91

1995.06.10-én a Színházban van a következő nagy műsor, Potomci (Utódok) címmel.
A műsor címválasztása magáért beszél: a Tanac folyamatosan keresi, hogyan tudná az egykori értékes hagyományt a mai utódok által újra élővé tenni. Sokáig élnek a hitben, hogy a tradíció eltűnésének folyamata lassítható vagy akár meg is fordítható, s a falusi utcák újra daltól lehetnek hangosak. Lehetetlen vállalkozás, de a Tanac sokszor kísérti a lehetetlent...
A műsor a sokszereplős Szlavóniai táncokkal indul, majd a Tanac-nak jó darabig szinte második otthonát jelentő Hercegszántó hagyományőrző csoportja következik. Van egy régi, a hetvenes évekből származó MTA-gyűjtés Hercegszántóról, ahol egykori híres énekesek, táncosok szerepelnek. Amikor a pécsi Nemzeti Színház színpadán felhangzik a jellegzetes szántói „Bećarac", amikor Reja Marija néni elmondja tréfás-szomorú köszöntőjét (Danas jeste, sutra niste/ Ma még vagytok, holnap már nem lesztek), amikor a megmaradt maroknyi ember újra körbe áll és elindul a kóló, ismét bezárul egy másik kör is. Ismét megvalósul, hogy a példaképnek tekintett, a hagyományt még saját életükben természetesen megélő emberek fizikai valóságukban is megjelennek a Tanac mellett, ami óriási élmény és erőt ad a továbbiakra.
A műsor további részében megjelennek a Tanac által felújított népszokások, a karácsonyi köszöntők (legények és gyerekek is), a bácskai bunyevácok farsangi bálja (prelo), a Dráva menti horvátok húsvéti rituális körtánca és a Pécs környéki bosnyák búcsú forgataga. Van kitekintés a Balkánra (Makedón dallamok, Égei makedón táncok, Vlah táncok, valamint Bolgár dallamok a csodálatosan éneklő vendég Roza Bančevá-val), Horvátországra (az említett Szlavóniai táncok mellett a Ražanac) és itt vannak már a Bartók-inspirálta Batyu-számok is (Briul, Bartók44).

Népszokások felelevenítése

Nyomtatás
Kategória: Történet blog
Utolsó frissítés: 2017. Feb 05 Találatok: 33

 Poklade
(Kásád, Kátoly, Nagykozár)
Egykor a falvakban farsang idején az alakoskodások, vidám felvonulások és mulatságok természetesek voltak és nem volt ez másképp a baranyai horvátoknál sem. Igaz, a nagyközönség jobbára csak a méltán híres mohácsi busójárásról tud, de a szokás nyomait könnyű volt megtalálni a Dráva menti sokacoknál (Kásád, Alsószentmárton), a falusi sokacoknál (Kátoly) és a Pécs környéki bosnyákoknál (Nagykozár) is. Ahogy a többi szokás esetében, a Tanac-nak itt is kezdeményező szerepe van. Nem ő találja ki a népszokásokat, azok a múltban léteznek, de hogy az emlékekből program legyen, ahhoz már kellenek a Tanac táncosai, a Vizin zenekar, sokszor Végh Andor dudás, a baráti kapcsolatok, a program megszervezése, az anyagiak előteremtése és végül a település mozgósítása a nagy esemény napján. Emlékezetes pillanatok ezek, a vendégeket mindenütt nagy vendégszeretettel várják, a kátolyi, nagykozári pincesor (Ritics) életre kel, zeneszó és ének tölti be a környéket és a vidám mulatozást még az esti műsor és bál is követi.

Húsvéti kóló
(Lakócsa, Potony, Drávasztára)
Még Tanac nem is létezik, amikor egy beszélgetésben Andrásfalvy Bertalan akkori néprajzkutató felhívja Szávai figyelmét a Dráva menti archaikus húsvéti kólókra, mint amelyeket érdemes lenne videóra menteni, ha még feltalálhatók. Begovácz Rózsa (aki potonyi származású) segítségével el is indul a gyűjtés, Antus és Szávai beszélgetéseken vesz részt öregekkel, énekeket rögzítenek magnóra, majd 1986.04.27-én Begovácz Rózsa irányításával először Potonyban, majd ugyanazon a napon Lakócsán is sor kerül a filmes és videós gyűjtésre. Az utolsó pillanatban sikerül még rögzíteni a hagyományt. Ezek a Húsvétkor énekelt rituális (a lányok felnőtté válásához kapcsolódó) énekek, ezek dallamvilága, többszólamúsága, előadásmódja, szövegei és a hozzá járt egyszerű lépések mind-mind a több száz évvel korábbi időkbe, a balkáni gyökerek területeire vezetnek vissza minket. A gyűjtött anyag, kiegészülve a korábbi gyűjtők anyagaival már elég ahhoz, hogy meg lehessen próbálni a szokás felújítását az eredeti helyszíneken. Persze ehhez is, mint annyi máshoz, először pályázati támogatást kell szerezni, hogy az együttes útiköltségét, a zenekari díjakat, a szervezés egyéb költségeit valamiből fedezni lehessen. Vannak évek, amikor ez sikerül, s "Dráva menti tavasz" címmel a Tanac az érintett Dráva menti horvát községekkel fesztivált alapít. Felhangzanak a húsvéti énekek, felvonulással járják be Lakócsát, Drávasztárát, Potonyt. Drávasztáránál ideiglenesen megnyitják a határt és a vidám csapat zeneszóval, kishajóval megy át Horvátországba, a közeli Sopje településre, ahol folytatódik a fesztivál. Sikerül annyira aktivizálni a hosszú álomból ébredő Dráva menti horvát közösségeket, hogy a fesztivál immár a Tanac nélkül is életképes lesz, bár az együttes ezután is szívesen látott vendég.

Kraljice
(Szalánta, Németi, Baja, Csávoly)
Kraljice-szövegekkel Szávai és Antus először Matusek tanító úr kéziratos énekeskönyvében találkozik, aztán a szalántai-németi gyerekcsoportjuknak adott feladat nyomán több szöveg- és énekváltozathoz jutnak. Bárics Ivice segítségével Kátolyban látják az élő szokást és óriási szerencsével találkoznak egy 90 éves idős asszonnyal, aki elénekli és el is magyarázza a szokást, ahogy az gyermekkorában (a huszadik század első éveiben) volt. Végül a Kraljice (Pünkösdi királynéjárás) állandó programjává válik az együttesnek, elsősorban Szalánta-Németiben. Azon a napon először a Németi templomban vesznek részt szentmisén (alkalmanként énekelnek is), aztán táncolnak a templom előtt. Ebéd után indulnak el a kisebb és a nagyobb lányok csoportjai a kis királynővel, hogy énekükkel jobb termést, magasabb kendert, lent és sok jó szerencsét kívánjanak. Cserébe kisebb adományokat kapnak a háziaktól, amit a nap végén szépen elosztanak. Persze a nap folyamán a többiek sem unatkoznak: lovaskocsis, zenekaros felvonulás bolydítja fel a községeket, tánccal a keresztutakon. Az este itt is a kötelező fellépéssel, bállal folytatódik és zárul.
2011-ben Baján és Csávolyban a bunyevác Kraljicé-t mutatja be a Tanac. A bokodi bunyevác származású Antus korábban hatalmas örömmel és lelkesedéssel fedezi föl, hogy Baján még vannak olyan idős asszonyok, akik el tudják énekelni az énekeket és mesélni is tudnak a szokásról. A gyűjtött anyagra alapozva a Tanac próbatermében el is készül a program, amelyben a szokás énekein túl, néhány tánc is van. Igyekszenek a részletekhez is ragaszkodni, Szávai például Pest környékére autózik egy megfelelő, új kardért, ami a szokás tartozéka. A bajai Bunyevác Olvasókör-ben (Čitaonica) van a bemutató nagy sikerrel és másnap Csávolyban Mándity Mihálynak, a helyi hagyományok idős kutatójának csalnak könnyet a szemeibe a régi idők felidézésével.

Ivanje
(Felsőszentmárton)
Talán Felsőszentmárton az a település, ahol a legkevesebb erőfeszítésbe telt, hogy a szentivánnapi népszokás újra minden évben szokássá váljon. Napközben a felvonulás, a néptáncműsor, estefelé a vidám, fáklyás vonulás a Dráva holtágához (Mrtvica), a tüzek körbetáncolása, a fáklyák folyóba helyezése és az este végén a bál.

Karácsonyi köszöntők
(Szalánta, Pogány, Olasz, Szemely, Pécsudvard, Szökéd, Versend, Mohács, Kökény, Nagykozár, Siklós, Lakócsa, Tótújfalu, Felsőszentmárton, Dusnok)
Matusek tanító úr útmutatásai, Vujicsics Tihamér kottás könyvei, Nikola Tordinac leírása a 19. század végéről, imakönyvek, gyűjtések, beszélgetések mind-mind kellettek ahhoz, hogy a Tanac egyik legnépszerűbb szokása évről-évre megvalósuljon. Ez a köszöntő igazából férfidolog (egykor a falu pásztorai végezték), így a Tanac fiai, legényei a dudás zenekíséretével járták a Karácsony előtti napokban a baranyai és Dráva menti horvát falvakat. Karácsony közeledtével minden ünnepivé, emelkedetté válik és az archaikus szokás, az ének, nem utolsósorban a jó szívvel adott vendéglátás, étel-ital egy életre összekapcsolja ezeket a fiúkat a köszöntőkkel. Nem történhet meg, hogy a Szenteste előtti napokban ne induljanak útnak, mert várják őket és elmenni szent kötelesség. Igazi ünnep ez a baranyai bosnyákoknál és sokacoknál, a Dráva menti, Siklósra költözött sokacoknál, a mohácsiaknál és a Dráva menti horvátoknál is.
A szokás érdekes változata a dusnoki Koledo, amelyet néprajzi füzetek leírásából és hangfelvételekről rekonstruálnak. Ismét felejthetetlen élmény, amikor a havas téli estében, valahol a Duna-Tisza közén, néhány viharlámpás legény énekszóval bebocsátást kér a házakba. Az engedélyt megkapták és az este mindig emelkedett hangulatban telt el itt is. Szávai így ír erről:

Gyertek testvéreim, induljunk. Testvéreim az Úrban. Pásztorok vagyunk, a kifelé fordított subák fehéren villognak az éjszakában. Fényesek vagyunk, a súlyos csizmáktól a báránybőr kucsmákig, dudaszó kísér minket, kicsi templomot viszünk, benne jászollal, keveredik, kavarog bennünk minden érzés, áhítat, lelkesültség, lobogunk, mint a gyertya lángja. Háromkirályok álruhában, ajándékot hordozó pásztorok, csillagot, angyalt követve megyünk, megyünk Betlehembe.
Betlehem messze van. Az út sötét és csendes falvakon át vezet, elhagyott házak, elhagyott vidék, az ország széle, ahol a maroknyi, délről érkezett nép még él, küszködik, kitart és fogyatkozik. Kapuk nyílnak, ajtók nyílnak, szemek villannak, a lélek megtelik zenével: ünnep van! Ünnep és csoda. Visszatért a régi világ, ahol hitele volt a szónak, ahol édesanyánk, édesapánk szavaival köszöntenek ránk: eljött a Karácsony! A szűk, alacsony szobába alig fér a sok szép, fiatal, jótorkú ember, betlehemével, tarisznyájával, bundáival, az Urat dicsérő, zengő énekeivel. Megfátyolosodnak a szemek, félve, majd bátrabban mozdul a száj, már velünk énekelnek, ülve lerobbant díványokon, évtizede kopott székeken, az Úrjézus és Szűzmária fakuló képei alatt, ülve a hitben, a csodában. Eltelt ötven, hatvan, hetven év, de mi újra itt vagyunk, ősi nyelven, ősi szavakkal szólunk hozzájuk, kántálunk, énekelünk, mondjuk a köszöntőt. Legyen mindenki boldog e házban, szerencsét, egészséget és gazdagságot adjon az Isten! Hosszú életet, kevés dolgoznivalót! Legyen tele az istálló, az ól: kicsi tehén, borjú, malac, a baromfi meg annyi legyen, mint a kenyér morzsája! Az édes, áldott, ünnepi, karácsonyi kenyéré...
Pálinka mindenhol kerül, még a legszegényebbeknél is. Máshol bor, sonka, kolbász az asztalra: kolbász, amelyből akkorát kívánunk, mint a gerenda! Karácsonyi kalács... Leülnek kicsit az úton lévők, a fenn szárnyaló ének csöndes beszélgetéssé szelídül: ki maradt még, ki az, aki elment a tavaly még itt voltak közül, ki az, aki már a két bottal sem tud idejönni. Öregek, hátuk mögött egy végigdolgozott, végigküzdött élet. Öregek többnyire, de más felnőttek is és gyerekek! Kicsik, mint a hordozott templomocska, szemükben különös fények, az ünnep meleg hullámai, mind megannyi tágranyílt csodálkozás. Mire felnőnek, lehet, mi már nem leszünk. Jó esetben csak egy homályos emlék, ki tudja, milyen új világban.
Ne féljetek, örömhírt hoztam. Ne féljetek többé, vidámság töltsön el titeket, mert megszületett a Megváltó. Elkövettük bűneinket, de íme, itt a remény, a lehetőség a megtisztulásra. Ártatlanul, mint a ma született bárány, mint a ma született gyermek, indulhatunk tovább. Az éjszakák mától ismét rövidebbek, a tél vége már a szürke és fagyos láthatáron. Megyünk a fény felé, kifelé a sötétből, a hidegből, a rosszból. Megyünk Betlehembe...

 

Hétköznapok (94-95)

Nyomtatás
Kategória: Történet blog
Utolsó frissítés: 2017. Feb 24 Találatok: 42

Visszaérkezve a nagy utazásról folytatódnak a hétköznapok: próbák, fellépések. A Tanac fellépéseinek helyszínei hosszú éveken át nagyjából ugyanazok; ez az alapszabályból is következik. A hazai horvátok települései, az ország városai, fesztiváljai és a külföld azok a helyszínek, ahol általában különböző céllal az együttes az általa képviselt hagyománnyal és táncokkal megfordul.
A magyarországi horvátok településein a hagyomány bemutatása szinte családias keretekben történik. A nézőtéren vagy az utcákon, ahol az együttes megjelenik, sok az ismerős, rokon és a legtöbben értik is a horvát nyelvet, a hagyományt és az együttest sajátjukként ismerik el. Ezek az alkalmak igazi ünnepei a falusi kisközösségeknek, ahol újra érdemes felhúzni a régi viseleteket, együtt dúdolni az ismerős dalokat, beállni a körtáncba, a kólóba és mindenhogyan, mindenkinek átélni azt, hogy azon a napon jó horvátnak lenni. A Tanac-nak ezek a kis falunapok, idősek napjai, húsvéti, pünkösdi, szüreti, farsangi események jelentik a legnagyobb megerősítést abban, hogy amit csinál, az érték, amit szeretettel fogad a közönség. Ilyenkor az együttes hazaérkezik, az otthon biztonságába, ahol szeretet és szimpátia veszi körül, ahol nem a hibákra figyelnek, hanem az erényekre, ahol sok élmény, megerősítés várja, amikért érdemes a fárasztó próbákat végigcsinálni.
Az ország városaiban és fesztiváljain általában magyar közönség fogadja a táncegyüttest. Ilyenkor az első cél az ismeretek átadása, közös élmények átélése, a más anyanyelv, a másik kultúra elfogadtatása a szépségek és érdekességek sűrített bemutatásával.
A külföldi utak jelentik a "jutalomjátékot" az együttesnek. Igaz, hogy - fesztiváltól függően - van egy csomó fellépés, menettánc, kedvcsináló megjelenés, de az utazás érdekessége, a másik ország újdonságai, a fesztiválok forgataga, a többi csoport, a sok kedves ember mind-mind jutalom, öröm és emlékezetes pillanatok sorozata.
Külön öröm és boldogság az anyaországban fellépni. Igen ám, de hol van az anyaország? Mivel a Tanac horvát együttes, nyilván Horvátországban. Mivel a baranyai horvátok jó része Boszniából települt át a 18. század elején, nyilván Boszniában. Tágabb értelemben persze a horvát nyelvterület az, ahová úgy megy az együttes, mintha haza menne; itt történik meg az, ami sehol máshol, hogy a közönség az első elénekelt versszak, az első néhány tánclépés, az első zenei futamok után tapsolni kezd, kifejezve vendégszeretetét, sőt valami többet: ezek a mieink! Ezt üzenik a tapsok, a mosolyok, a műsor utáni gratulációk. Ezek azok a helyek, ahol mindenki érti a horvát szót és ahol a Tanac valamennyi horvát nemzetiségű tagja boldogan fürdik az otthonosság fészek-melegében, ahol öröm és hazatérés horvátnak lenni.
Az amerikai út után az 1994-es év mindenféle fellépési formát elhoz. Szerepelnek a hazai horvát falvakban, fesztiválokon Budapesten és Egerben, emlékezetes estet adnak Nova Gradišká-ban (HR), mely utóbbival elkezdődik a horvátországi fellépések sorozata. Részt vesznek a zalai (2. díj) és a szekszárdi fesztiválon. Utóbbi szereplés igazi díjesőt hoz a Tanac-nak: első díj, nívódíj, zenekari díj (Vizin Antus), koreográfiai díj (Szávai József); ezt mind elhozza a Tanac és ezzel egy csapásra a hazai (természetesen nemcsak a horvát, hanem a magyar) néptánc kiemelkedő és szakmailag elismert együttesévé válnak. A fesztiválon bemutatott koreográfiák: Bosnyák falusi búcsúbál (Szávai József), Ražanac (Dr.Ivan Ivančan) és Briul (Farkas Zoltán).
Az év májusában, Pünkösdkor rendezett fellépésük alkalmával ismét valami új történik: népszokást újítanak fel (Kraljice - Pünkösdi királynéjárás); az eseményekbe szinte az egész falu bekapcsolódik. Az önként vállalt és kitalált feladatból egyre bővülő folytatás lesz; ezután szinte minden év minden évszakára jut majd egy-egy újra életre keltett népszokás a különböző településeken.