Előzmények (1988 előtt)
Ha jócskán visszamegyünk az időben, 1984-ben a Tanac két alapítója, Szávai József és Sárosácz Mihály az akkori Baranya Táncegyüttesben táncolnak. Szávai 1979-ben lép be a Baranyába, Sárosácz később. Jó barátok, gyakran találkoznak a táncon kívül is, legtöbbször Szemelyben, Sárosáczéknál. Ilyenkor sokat beszélgetnek, jó zenéket hallgatnak, gyakran kimennek a pincébe (idemo u podrum), isszák a szemelyi borokat, elmennek minden környékbeli bálba, táncos alkalomba, búcsúba. Vendégek egymás családi ünnepein, együtt mennek Bulgáriába, az ötévente megrendezett híres koprivsticai fesztiválra. Együtt (és mások társaságában) mennek az öreg Ladával Erdélybe, széki lakodalomba, ott vannak a helyi táncházakban, a Vizin Antus vezette zenekar báljain a Bácskában és ott vannak Budapesten, a Corvin téren, a Magyar Állami Népi Együttesből formálódott Párhuzam és Kodály táncegyüttesek műsorain.
Szávai már korábban tartott próbákat Szalántán, 1984-ben felkérik, hogy Kökényben vezessen tánccsoportot. Örömmel és lelkesedéssel veti magát a munkába, amelyben egyenrangú társa és barátja lesz Grisnik János (Ivo), a kökényi harmonikás. A tánccsoportban elkészül néhány koreográfia (bosnyák és szerb), a csoport sikerrel szerepel az Országos Horvát Napon (a délszláv, majd horvát tánc nagy „öregje", Kricskovics Antal mondja: "Hát ti hol voltatok eddig? Nagyon örülünk nektek!"), aztán jön a nagy ötlet: megcsinálni a bosnyák lakodalmast. Elindulnak ketten gyűjteni a faluban, néha mások is csatlakoznak hozzájuk (Sárosácz, Vizin Antus). Egy ócska kazettás magnóval történik a gyűjtés, nagy anyag gyűlik össze. Megszerveznek egy filmes gyűjtést is, ahová Andrásfalvy Bertalan és Begovácz Rózsa is kilátogat a pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályáról. A lakodalmas előkészületeibe bekapcsolódik az egész falu, viseleteket, énekeket szednek elő a múltból, a környékbeli bosnyák falvak (Pécsudvard, Szemely, Szalánta) is segítenek zenésszel, táncossal. Vizin Antus elhozza a Dráva mentéről énekes ismerőseit (köztük későbbi feleségét), a Baranyából a Szávai és a két Sárosácz (a Misi és a Gyuri) a fő táncosok. A lakodalom 1986-ban óriási siker, a bemutatón ott vannak a Vujicsics együttes tagjai és a nézők között van Sebestyén Márta, aki abban az évben nyeri el az Év Énekesnője címet, interjú is készül vele a pécsi újságban.
A lakodalom előkészületei során találkozik Szávai Matusek László volt kökényi és átai tanítóval, a híres átai trió létrehozójával, a baranyai bosnyák-horvátok néphagyományainak legkiválóbb ismerőjével, néprajzi gyűjtővel. A találkozásból 10 évig tartó mester-tanítvány kapcsolat lesz, Szávai egészen a tanító úr haláláig jár az Alajos utcai házba beszélgetni a régi időkről (többször vele van a kazettás magnó is). Elmennek együtt a környékbeli falvakba népviseletek után kutatva, régi emberekkel találkoznak és a tanító úrból mindeközben árad a rengeteg információ és tudás, amit Szávai megpróbál gondosan fel- és megjegyezni.
1987 őszén a Baranyában Szávai összetűzésbe kerül az akkori vezető Vidákovics Antallal, mégpedig az úgynevezett „tematikus táncok" miatt. Ezt a „műfajt" a Baranya akkoriban kezdte intenzíven művelni, Vidákovics Eck Imrével, a Pécsi Balett egykori vezetőjével és Bagossy László rendezővel épít ki jó kapcsolatokat, aminek köszönhetően a Baranya egyre többet statisztál a Balett műsoraiban az akkori Pécsi Nyári Színházban és Vidákovics, a sikeres néptánc-koreográfus maga is elkezd több gondolatiságot hordozó darabokat készíteni (Antigoné, Erinna szerelme, Macbeth). A Baranyában az úgynevezett „délszláv" táncok mellett (horvát, szerb, makedón, bolgár) egyre nagyobb teret kapnak ezek a táncok és Szávai összetűzése is egy olyan esetnek köszönhető, ahol egy ilyen tematikus táncot próbált az együttes. Szávai persze nem volt egyedül azzal a véleményével, hogy a Baranyának nem feltétlenül ezen az úton kéne járnia, de az együttes nem mert szólni (egy kivétel azért volt), így Szávai eljött egyedül. Utólag visszatekintve nem volt törvényszerű, hogy így alakuljon, valamivel több kompromisszum-készséggel mehetett volna tovább a szekér, de hát ez akkor mindkét emberből hiányzott.
Szávai sokat köszönhet Vidákovicsnak, sokat kapott és sokat is adott (volt olyan 3 év, amikor egyszer sem hiányzott próbáról/fellépésről; hetente 3 próba volt). Nem egyedül Vidákovics indította el a folklór útján, de biztosan hosszú évekig ő volt a példakép. A saját út megtalálásában sokan segítettek (táncosok: Lődör Jenő (egykori híres baranyás táncos), a Sárosáczok, a Batyu-Zsura példa (Farkas Zoltán és Zsuráfszky Zoltán, az Állami Nép Együttes egykori tagjai), a zenészek: a Vujicsics, a Vizin zenekar), de a legtöbbet Szávai mégis a falvak népétől kapta, akik a hagyományt ismerték, őrizték és bizalommal továbbadták.
Míg Sárosácz Misi a Baranyában maradt, Szávai az akkori KISZÖV magyar néptáncegyüttesben próbált szerencsét. Itt másfél gyönyörű év várt rá; az akkori együttesnek (Szabó Sándor vezetésével) ez fénykora volt, amikor a legnagyobb koreográfusok dolgoztak vele és a legnagyobb sikereket érte el.
Gyorsan eljött az 1988 ősz, amikor viszont Sárosácz Misi jelentkezett, hogy már ő is abbahagyta a táncot a Baranyában, itt az ideje tehát, hogy együttest alakítsanak. Sárosácz a környékbeli falvakból, egykori horvát iskolás társaiból szervezett embereket, Szávai hozta az egykori kökényi együttesből a tagokat és volt egy fantasztikus zenekar, a Vizin zenekar, akik elvállalták az új együttes kísérését. Ez a zenekar akkor már évek óta nem kísérte a Baranyát, összekülönböztek Vidákoviccsal azon, hogy használhatják-e vagy sem a „Vizin zenekar" nevet az első kazettájukon, amelyet saját gyűjtéseikből állítottak össze. Vidákovics csak a „Baranya Táncegyüttes zenekara" megjelölést fogadta volna el, így kenyértörésre került sor. A Vizin zenekar az ország „délszláv" közönségének legkeresettebb és legkedveltebb zenekara volt, minden bálba őket hívták, kazettákat adtak ki, az August Šenoa asszonykórust kísérték (ahol Matusek tanító úr volt a vezető) és Vizin Antusnak hatalmas gyűjtött anyaga és tudása volt a hazai horvátok és szerbek népzenéjéről.
Október elején ott ültek néhányan a Makáriban (vendéglő az Ifjúság útján, az akkori Tanárképző Főiskolával szemben, Baranya-próbák utáni törzshely), Sárosácz Misi, Szávai, leendő tagok, néhány főiskolás és a névválasztásról beszélgettek. Nem tudni már, ki dobta be, hogy legyen: Tanac. Az ötletet azonnal elfogadták, mert egy baranyai, kedvelt páros tánc neve és azért, mert horvátul van, tehát már a névről rögtön ki fog derülni – legalábbis a „délszláv" közönségnek - , hogy kikről is van szó. Megalakult a Tanac Néptáncegyüttes. 1988 októberét írták.
A kezdetek (1988-1989)
Az első próbák az akkori Tanárképző Főiskola Jakabhegyi úti Kollégiumában zajlottak. Az már a múlt ködébe vész, hogy mikor volt az a beszélgetés Szávai és Gyarmati Gyöngyvér, az Ifjúsági Ház akkori népművelője között, amely 23 évre meghatározta az együttes próbáinak helyszínét. Gyöngyvér, megtudva, hogy próbál egy új együttes, felajánlotta – persze Nagy Sándor akkori igazgatóval történt egyeztetés után – az Ifjúsági Ház színpadát a próbákra. A Pécsi Ifjúsági Ház a város és a környék fiataljainak (elsősorban a középiskolás korosztály) szervezett kulturális programokat; klubok, szakkörök, tanfolyamok, kiállítások, koncertek voltak a Házban, tehát pezsgő élet folyt, de a tánc még hiányzott. Ebbe csöppent bele a Tanac, a maga heti két próbájával, amelyek először hétfőn és szerdán voltak, 18:30-21:30 között, majd 1989 szeptemberétől már kedden és csütörtökön, amely próbarend azután 2011-ig kitartott.
Az Ifjúsági Ház persze megfogalmazott egy elvárást: legalább olyan jó együttessé kell válni, mint az akkoriban a város és az ország egyik legjobb együttesének számító, többszörös kiváló címmel büszkélkedő Baranya. Cserébe a Tanac próbahelyet, egy kicsi (kb. 1.5 x 4 m) ruhatári helységet és az akkori viszonyok között jelentősnek számító anyagi támogatást (évi 200 ezer Ft) kapott a Háztól. Ez a támogatás valamivel csökkenő mértékben egészen 1992-ig megvolt és ebből indult el az együttes népviseleteinek elkészítése, megvásárlása. A népviseletek igazán értékes része akkoriban a tagok otthonról hozott, saját viseleteit jelentette, ezekhez csatlakoztak a csináltatott vagy megvásárolt viseleti darabok. A saját viseletek bosnyák-sokac ruhadarabok voltak, ehhez készült egy szerb és egy bunyevác garnitúra, valamint a női-férfi lábbelik (tutyi, bocskor, papucs, karaktercipő, csizma), később a kendők, kalapok.
A Vizin zenekar akkori tagja, Piroska Gyula bőgős már a legelején nagy ötletet adott: legyen havonta „délszláv" táncház az Ifjúsági Házban. Ezt mindenki (táncosok, zenekar, IH) nagy egyetértéssel fogadta és azóta a mai napig minden hónapban van Tanac/Vizin táncház Pécsett. Ezzel ez a táncház az ország egyik legrégebbi, folyamatosan működő táncháza.
Az első táncházban (1988.12.18.) mutatkozott be az együttes a közönségnek a Bosnyák táncok koreográfia eltáncolásával. Mindenki örült és elégedett volt, elindultak az úton.
Az első névsorok
Az alapító tagok tehát Sárosácz Mihály és Szávai József, valamint a Vizin zenekar (Vizin Antus vezetésével) voltak. 1989.01.20-án, az új év első próbáján a következő tagokat találjuk a Tanac-ban:
Lányok: Ádám Éva (Szalánta), Antalovics Ibolya (Kökény), Bárics Márti (Kátoly), Bunyevácz Ildikó (Pécs), Czakó Zsuzsa (Kökény), Csobán Mária (Kökény), Dudás Mária (Lakócsa), Emberovics Edit (Szalánta), Makai Aranka (Pacsér), Papp Zsuzsanna (Pécs), Polyák Andrea (Katymár), Taragyia Melitta (Kökény).
Fiúk: Csátity Bránkó (Hercegszántó), Liszácz Mihály (Magyarsarlós), Popovics Milán (Olasz), Sárosácz Mihály (Szemely), Szávai József (Pécs).
Ez a névsor egy-két héten belül a következőkkel bővül: Bárics János (Kátoly), Bosnyák Ildikó (Mohács), Gyöngyös Iván (Pécs), Gyöpös Andrea (Pécs), Horváth Andrea (Szemely), Horváth Anica (Kökény), Ivánkovics Péter (Kátoly), Orcsik Judit (Pécs).
Az első fellépések
Az IH-beli bemutatkozás után 1989 januárjában a városon kívül is elkezdődtek a fellépések. A januári báli időszakban először Battonyára, majd Vaskútra ment az együttes. Mivel az együttes létszáma relatíve kicsi volt (16 táncos, 5 zenész), buszra nem is gondolhattak (meg pénz se lett volna kifizetni). Így megszervezték magukat és mentek a saját autókkal. 4-5 ember egy kocsiban, plusz a népviselet, hangszerek és a távolság néha több száz kilométer a jó kis téli időben, másnap hajnalban hazaérkezni... de ez akkor mit se számított. Boldogok voltak, hogy ingyen felléphettek (a Vizin zenekar sem kért 3 évig fizetséget). Ez volt a hőskor!
1989 tavaszától az Ifjúsági Ház is igényt tartott saját művészeti csoportjának fellépéseire. Fellbach-ból (Pécs testvérvárosa) érkeztek vendégek, majd jött az első ominózus majális, május elsején. Innentől kezdve, ha esett, ha fújt, május elsején fel kellett lépni, mert a Ház főszervezője volt ennek a városi eseménynek. Annyit mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ezek a fellépések voltak legmesszebb attól a közönségtől és feladattól, amiért a Tanac létrejött.
Közeledett a nyár. Kátoly a baranyai sokacok híres központja volt egykor és Ivice (Bárics János) kátolyi származású volt. Felléptek Kátolyban, aztán Kökényben és közeledett az első műsoros est időpontja, tehát ezek a fellépések afféle főpróbák is voltak. Ebben az időben a Tanac-nak (7-8 hónapos együttes) még csak 3-4 koreográfiája volt, ezért (meg más okokból is) a műsoros estre a pécsi KISZÖV táncosaival együtt készültek. Utóbbi nagy múltú és sikeres táncegyüttes abban az időben a felbomlás szélére jutott, a belőle kivált táncosok hozták létre az Egyetemi Kamara Táncegyüttest. Ennek az együttesnek a megalakulásában a bőgős Piroska Gyula nagy szerepet játszott, lévén ifjúsági vezető az akkori Tanárképző Főiskolán/Kollégiumban. Szávai pedig Kovács Márton (a KISZÖV egyik ismert tagja, később Mohácsi-darabok sikeres színházi zeneszerzője) mellett ebben az együttesben is vezető szerepet vitt. Az Egyetemi Kamara felbomlásáig (1992) több közös műsoron szerepelt a Tanac-cal, így együtt utaztak 1991-ben a hollandiai Vierhouten-be, a DoeDans fesztiválra.
Eljött tehát 1989.06.09, az első műsoros est az Ifjúsági Házban. Az est címe beszédes volt: Akik még vagytok...