Bolgár, magyar, cigány táncok
A tiszta néptáncra épülő új művek sorában ott vannak Emil Dimitrov bolgár táncai (Džinovsko, Trifun, Na megdana). Ezek a táncok nemcsak a helyi bolgár közösség programjain aratnak sikert, hanem állandó sikerszámai mindazon szerepléseknek, ahol nemcsak a saját, hagyományőrző célzattal is bemutatott táncok vannak műsoron.
Amikor a magyar néptáncegyüttesben probléma van az énekkel, mindig Furik Ritát hívják, mondja Furik Rita szlovákiai magyar koreográfus, aki egy csodálatos többszólamú énekanyagot tanít be a lányoknak a Magyarbődi táncokkal. A táncot bemutatják a szekszárdi fesztiválon, megy egy nagy színházi műsoron, aztán csendesen elfelejtődik, ahogy a Tanac kényszerűségből, erejével gazdálkodva próbál visszahúzódni arra a területre, amelyet igazán ismer.
Ugyanígy jár az a kísérlet is, amelyet Orza Calin jegyez, az Őrkői táncokkal. Valahogy a Tanac tagjai sohasem hiszik el igazán, hogy ezeket a virtuóz cigány táncokat hitelesen képesek eltáncolni, bár ez egyáltalán nem igaz, ezt a koreográfus is megerősíti, akinek jelenléte nagyon sokat ad a próbákon a táncosoknak (a legjobbak még Ajkára is elmennek egy tánctanfolyamra, ahol ő is tanít). Hiába általában a vonzalom a cigány táncok iránt (bálokban nagy siker mindig), van egy gát, egy gátlás, hogy ez nem igazán a miénk. Ahogy a legjobb férfitáncosok lassan elhagyják az együttest, ahogy elmennek azok, akiknek élmény volt a tánctanítás vagy a híres táncos Bobó György Romi jelenléte egyes fellépéseken, úgy halványul el ez a koreográfia is és eltűnik a repertoárból.
Horvát táncok
Ivica Ivanković-tól két csodálatos koreográfiát tanul meg a Tanac: az Idem kolu a legszebb szlavóniai énekeket sorakoztatja fel méltóságteljes hömpölygéssel, nagy énektechnikai tudást igényelve, a Moslavina pedig szintén lenyűgöző énekanyagával és sodró erejű táncaival válik kiemelt koreográfiává. Sajnos előadásukat a legtöbbször megakadályozza a népviseletek hiánya. Horvátországból - a Ražanac-ot kivéve - nincs viselete az együttesnek, ha nagyon kell, a kölcsönkérésben bízhatnak. Nagy műsorokon így segít nekik több alkalommal a zágrábi egyetemi együttes, az Ivan Goran Kovačić.
Ez időben megcsinálják a Bosnyák lakodalmast is, ami a népszokás gyönyörű, hitelességre és teljességre törekvő feldolgozása. Szávainak nagy a tudása erről (már Kökényben is csinált 1986-ban Matusek tanító úrral együtt lakodalmast), a viseletek, énekek, zenék hitelesek és eredetiek, a koreográfia eltart vagy 45 percig. Elindulnak vele turnézni, tájolni a Pécs környéki falvakban (Szökéd, Pécsudvard, Szalánta), aztán egyszerűen kifullad ez a kísérlet, nincs rá érdeklődés. Sajnos a horvát tv sem rögzíti, a Tanac-nak meg ebben az időben nincs elég pénze, hogy saját erőből a videófelvételt megoldja.
Márta dalai
Sebestyén Mártát nem kell bemutatni a könyv olvasóinak. Szávai az első Vujicsics-lemezen (1981) hallja őt délszláv dalokat énekelni és persze számtalan alkalommal élőben is. Márti nagy kedvelője és népszerűsítője a hazai horvát és a balkáni énekeknek, a gyönyörű emberi hang, a csodásan együtt hangzó szólamok mind-mind a szívében vannak, azzal együtt, hogy vitán felül a magyar népdal legnagyobb előadója. Nagy megtiszteltetés, amikor Márti saját műsoraiba hívja a Tanac néhány tagját. A koreográfus Farkas Zoltán Batyu (magyar táncok) és Szávai (balkáni táncok). Ez már megint egy más minőség, olyan magas művészi színvonal, amiről egykor álmodni sem mertek. Egy körben táncolnak Batyuval és Ildikóval, Sebestyén Márta énekére... A Művészetek Palotájában lépnek föl több alkalommal, többek között Sebő Ferenc legszebb zenéire táncolnak. A kör így zárul, a dolgok így ismétlődnek avagy teljesednek be: 1980-ban Szávai lenyűgözve hallgatja az Énekelt verseket (Sebő Ferenc, Halmos Béla, Sebestyén Márta és mások), kedvence a Lydia, aztán elrepül 25-30 év és a MüPa óriási színpadán Sebő zenél, ő és Márti énekelnek és a Tanac táncosai táncolnak a gyönyörű Horatius-i szövegre: „Míg én voltam a kedvesed...”. Aztán van egy könyv Szávai polcán, Thoinot Arbeau 1589-es Orchesographie című munkájának angol fordítása, mely az egyik első lejegyzése a táncoknak (a 16. század Franciaországában), kottával és motívum-leírásokkal. Szávai Martin Györgytől jut el Arbeau-ig, érdekli a kör- és lánctáncok eredete, egykori formája, variációs gazdagsága. Amikor Mártinak Batyu kérésére meglepetésül tánc készül az Elment a két lány című énekére, innen is választ Galliard-motívumokat. Szól a csodálatos, középkorból örökölt magyar népdal és jár a gyönyörű középkori tánc a színpadon: nagy találkozás!