FOLKLORIADA PÉCSETT

2004. augusztus 12 és 22 között Magyarországon rendezi meg a CIOFF (néptáncfesztiválok világszövetsége) a világ legnagyobb folklórtalálkozóját, a Folkloriádát. Mivel ugyanúgy négyévente (és abban az évben is) van, mint az Olimpia és mivel hasonlóan az Olimpiához minden ország hivatalos a rendezvényre, nevezik a néptáncosok és népzenészek Olimpiájának is.

A Folkloriádán viszont nincs verseny, itt igazán csak a részvétel a fontos. Persze minden ország a legjobb csoportját küldi, hogy hagyományait méltón képviselje a világ előtt.

A világ előtt, mert a világ jön vendégségbe hazánkba és Pécsre is, mert a megnyitó és az első négy nap minden eseménye Pécsett (vagy Pécs környékén) zajlik. Közel 80 ország, mintegy 2000 résztvevője fog páratlan, soha meg nem ismétlődő élményt adni a közönségnek.

Nem véletlenül esett a választás Magyarországra. Hazánk (Bartók és Kodály országa) folklór nagyhatalom, mind a csoportok, táncosok, zenészek, népművészek számát, mind a tudatos hagyományőrzés, a színpadra formált néptánc és a népművészetről való gondolkodás minőségét illetően. Itt született meg (Martin György és mások munkája nyomán) az európai hírű néptánctudomány. Hazánkban valósult meg az első táncház, amely a mai kor fiataljainak ad értelmes és egyben szórakoztató visszakapcsolódási lehetőséget a hagyományba. A sort még folytathatnánk.

Nem véletlenül esett a választás Pécs városára. Pécs ókeresztény sírkamrái révén a világörökség része, a mediterrán hangulatok városa, a Dél-Dunántúl kulturális központja és példás módon harmóniában együtt élő nemzetiségei okán UNESCO-díjas, kétezer éves város. A százötvenezres városban mintegy 30 ezer diák tanul (ebből 10 ezer egyetemista). Színház van, szimfonikus zenekar, nívós zenei és képzőművészeti műhelyek és még száz formája a hivatásos vagy amatőr művészeti életnek, a városlakó ember törekvésének, hogy magát kifejezze, fölemelje és jobbá tegye. A város centrumában a városjelkép egykori török templom, a Dzsámi áll; a pécsiek kedvenc terét (Sétatér) a toszkánai templomokkal vetekedő Dóm uralja; a középkori városmagot a városfal megmaradt része és a Barbakán bástya öleli körül. Ezt a sort is még folytathatnánk, de célom nem ez, hanem felvázolni, milyen Folkloriádát lehet elképzelni ilyen díszletek és körülmények között.

Hamvas az Öt géniuszban Pécset is azon helyek közé sorolja, ahol Dél kisugárzása érződik: „…a napfény fehér, majdnem olyan fehér, mint a Földközi-tenger fölött. A színekről a köd eltűnik és jobban világítanak. A tárgyak körvonala élesebb...Ez a táj sok olasz tájnál déliesebb. Talán mert a tenger messzebb van, a langyos párát és a szikrázó fényt jobban kell szeretnie. A fény az embert is átsugározza, a dolgokba is belevilágít és a gyümölcs íze is világosabb…Sehol semmi túlzás, izzasztó erőkifejtés. Ez az oldottság a tájban, az emberben, a dolgokban, a közösségben, a beszédben, a mozgásban. Nem mintha az élet könnyebb lenne, mert Dél a szenvedésben nem szegényebb, de nagyobb távlata van, mint ahogy Szophoklészben messzebb látni, mint Shakespeare-ben…Nincsen ember, nincs madár, ló, kutya, egyetlen szem cseresznye, amelyben kicsiny lélekként Dél géniusza ne parázslana. És gyakran látni, hogy a parázs fellobban és a szelíd szépségen maga is csodálkozik.”

Pécsi vagyok és a Hamvas által említett fényeket eszmélésem óta ismerem, bennük lakom és gyönyörködöm. Tegyük hozzá még a harangzúgást, amellyel napsütötte délben megtelik a város, mert a középkori öt templom (Quinque Ecclesiae) harangja helyett ma már vagy harminc szól; tegyük hozzá az egykori vasárnapi korzót a Nádor Szálló és a Mecsek Cukrászda előtt vagy a Király utcában, a virágok között, kitett padokon üldögélő pécsi polgárokat, a Városháza órájának ütéseit, a kávéillatot, amely a nyitott teraszokról árad a Naptól védő ernyők alatt, a Sétatér fáit, szobrait és szökőkútjait, az orgona és hársfavirág illatát májusban, a ballagások idején, a lehullott gesztenye barnáját ősszel a Káptalan utcában, a kivilágított esti Színházból szünet idején az erkélyre vagy a lépcsőkre kisétáló, ünnepélyesen csöndes embereket, a húsvéti, úrnapi és karácsonyi liturgiákat, amikor a szokottnál is hangosabban zúg a hívők éneke, a Tettye, a Havihegy, a Mecsek hegység városközeli sétaútjait, ahol szerelmesekkel vagy egy élet fáradalmai után pihenést kereső idősekkel találkozunk és ahonnan városunkra látni, a városra, amelynek legalább ennyi színe, íze, illata, hangja és hangulata volt és van.

Ebbe a városba érkezik tehát a világ vendégségbe, szereplők és az érdeklődő közönség. Lehetne az események centrumát, szívét máshová helyezni, mint a város középkori központjába? A Plaza, Metró vagy Interspar áruházak parkolói, a városi focipálya, a jobb időket látott, a város legforgalmasabb autóútja mellett fekvő Balokány-liget vagy a város más perifériái jobb választást jelentenének? Ne csodálkozzunk a kérdésen. A Folkloriáda pécsi programjainak művészeti vezetőjeként ilyen elképzelésekkel is szembesültem.

Toscana és Firenze persze messze van és biztos sokan nem is jártak még arrafelé. Érdemes lenne. Pécsett – köszönet érte elődeinknek - sok párhuzam vagy hasonlóság fedezhető fel építményekben, helyek hangulatában vagy a Hamvas által is leírt szellemiségben azzal az olasz tájjal. És nemcsak Firenzében (ma is), Pécsett is (inkább csak a múltban) létezik a városban a vallási és a világi élet központja és az ezt összekötő utcákon áramló emberek: a város igazi érverése. Ami Firenzének a Piazza del Duomo, az Pécsnek a Dóm tér, ami ott a Piazza della Signoria, az nálunk a Széchenyi tér, a Városházával. Ezek azok a helyszínek, ahová a szellemiséggel ellenkező dolog rock-koncertet vagy autóversenyt helyezni, persze ma még megtörténik, a kövek, az ezer vagy többszáz éves kövek ezt is kibírják.

Vendégeinket viszont ide kell hívnunk, ahol valami a város lényegéből látható. A szereplők, a közönség a helyszínek között ezeken az utcákon fog táncolni, zenélni, vonulni, haladni, nézelődni. Az amúgy is nyitott város még jobban kinyílik: az utcákat, tereket színes, soha-nem-látott viseletű emberek, soha-nem-hallott zenékkel töltik meg.

Menjünk tehát világgá! Ha délről érkeznénk a centrumba, a Széchenyi térre, Ázsiával találkozunk, Törökországtól Japánig! A Dzsámi előtti színpadon táncosok és zenekarok. A tér oldalain a mindenütt jelenlévő hazai kézműveseink mellett itt a mesés Kelet tárgyi kultúrájából kapunk ízelítőt és némely sátor alatt vagy közeli étteremben egzotikus falatok várnak majd kóstolásra. Sétáljunk tovább észak felé! Alig öt perc után a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadra érkezünk, ahol Latin-Amerika fogad minket, minden kellékével a tüzességnek, legyen az ritmus, életkedv, fűszer avagy a női bokákról felhúzódó mélyvörös színű szoknya… Fáraszt már a latin forgatag? Irány a Dóm tér, nyugat felé öt perc járás. Itt van Európa, ahová május elsején megérkeztünk. Sok és sokféle ország, népművészet, temperamentum. A Dóm hatalmas tömege és lenyűgöző látványa minden szónál beszédesebben vall eredendő európaiságunkról…Vannak országok, ahol többet és melegebben süt a Nap, először őket látjuk, majd tovább sétálva (három perc) a Barbakán Várárokban Európa hidegebb fele bizonyítja, hogy a vér ereinkben mindenütt hevesebben áramlik, ha a táncban kedvesünkre tekintünk…

Néhány helyszínen és kontinensen már voltunk, menjünk most valami egészen különleges helyre! Afrika! A fekete kontinens, ha csodás élővilágát nem is tudja elhozni a Tettyére, titokzatosságából és ősi hagyományaiból ízelítőt ad. Mivel kevés együttese érkezhet, itt lesz még Észak-Amerika és Új-Zéland is. Ellentétek (vagy hasonlóságok?) parádéja!

Lesz tehát esténként hová mennünk. De ha nem is tudnánk a Folkloriádáról: napközben is sok meglepetés érhet az utcán dolgunk után sietve: hol olasz zászlóforgatók, hol közép-afrikai dobosok tűnhetnek föl színes kavalkádban, hol meg táncba hívnak szép mosolyú lányok valami tüzes zene ütemére…a Folkloriáda nemcsak színpadokon zajlik és nem kizárólag üldögélő nézőket kíván. Erre a pár napra (hacsak nem vagyunk kőből) ki kell nyílnunk és bele kell vegyülnünk ebbe a dél-olasz farsangot idéző forgatagba. Erre a pár napra Pécs a tánc és zene fővárosa, sőt világközpontja lesz. Ki ne akarna a központba kerülni?

A magyarországi Folkloriádát nagy várakozás előzi meg világszerte. Az első (Hollandiában) még nem volt igazi világfesztivál. A második (Japánban) helyi széthúzások miatt csak fél siker lett. Mindenki hazánkra tekint és a megnyitó városára, Pécsre: milyen lesz a mi világfesztiválunk? Érdemes jól felkészülni és összefogni, hogy sikerüljön, mert nem lesz több lehetőség…

Szávai József

2004.január