Célunk több részből áll. Szeretnénk a Drávamente táncait megismertetni, megtanítani a magyarországi néptáncmozgalom tagjainak, együtteseknek, táncosoknak, pedagógusoknak, érdeklődőknek. Tanfolyamunk tehát továbbképző jellegén kívül olyanoknak is érdekes lehet, akik eddig nem találkoztak ezzel a szigetszerűen létező kultúrával. Ezen túl a helyi lakosoknak (iskolásoknak és felnőtteknek) szeretnénk visszatanítani egykori hagyományaikat, a lehető legteljesebb mértékben (dalokat, zenéket, táncokat, népviseletet, öltözködési módokat). Ezen feladatokat a helyszínen, a Drávamente falvaiban szeretnénk megvalósítani, ahol a legközelebb lehet kerülni a még létező hagyományhoz; még játszó zenészekhez, még éneklő emberekhez, a régi táncokat még járó táncosokhoz.
Fontosnak tartjuk, hogy a vidék egykori népszokásait is felelevenítsük és eredeti fényét ezen ünnepeknek visszaadjuk. Ezek az alkalmak (búcsúk, Szent-Iván nap, farsang) mindig nagy közönséget vonzottak, ilyenkor a többi faluból is érkeztek rokonok, vendégek. Szeretnénk, ha a Drávamente hátrányos helyzetű falvai élhetnének ezzel a figyelemfelhívó lehetőséggel, hogy az érdeklődő közönség számára több szempontból rendkívül érdekes lehet az élő hagyománnyal az eredeti környezetben találkozni.
A tanfolyam helyszínei:
Drávamenti horvát falvak (Lakócsa, Felsőszentmárton, Potony, Tótújfalu,
Szentborbás, Drávakeresztúr, Drávasztára)
(a tanfolyam eseményei több helyszínen zajlanak, központ és a legtöbb
esemény színhelye: Lakócsa és Felsőszentmárton)
Időpontjai:
2006.04.07-08-09 (Lakócsa)
Tanítók:
Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó (tánctechnika)
Szávai József és a Tanac Néptáncegyüttes tagjai (táncstílus, énekek,
népviselet)
Végh Andor, Szabó Zoltán és Vízvári Zoltán (népi hangszerek, zenélés)
Közreműködők:
A falvak népművészei, hagyományőrzői (Gadányi Pál dudás – Tótújfalu,
Korjeni Asszonykórus – Felsőszentmárton, Biseri Drave Tamburazenekar –
Drávasztára), Podravina Együttes - Barcs, Tanac Néptáncegyüttes - Pécs
A tanfolyam költségei
részvételi díj 1500 Ft
szállás (1 éjszaka) 2500 Ft
étkezés
reggeli 300 Ft
ebéd 800 Ft
vacsora 600 Ft
Jelentkezni emailben vagy postán küldött jelentkezési lappal lehet. A jelentkezési
lap letölthető
innen vagy kérésre
elpostázzuk.
Információ: Szávai József
Részletes program ( első - áprilisi alkalom):
|
|
Péntek |
Szombat |
Vasárnap |
|
8-9 |
|
reggeli |
reggeli |
|
9-10 |
|
tánctanulás |
tánctanulás |
|
10-11 |
|
||
|
11-12 |
|
||
|
12-13 |
|
||
|
13-14 |
|
ebéd |
ebéd |
|
14-15 |
|
Szabadidő, népszokás (húsvéti kóló),
tájház bemutatása |
hazautazás |
|
15-16 |
|
|
|
|
16-17 |
megérkezés, szállás elfoglalása |
tánctanulás |
|
|
17-18 |
|
||
|
18-19 |
tánctanulás |
|
|
|
19-20 |
vacsora |
|
|
|
20-21 |
műsor |
|
|
|
21-22 |
vacsora |
táncház |
|
|
22- |
táncház |
|