Az 1980-as évek végén a Washington DC-ből való Timothy McKeown a pécsi egyetemen vendégtanár. Nem tudni már, hogyan és mikor találkoznak Szávaival, de több erdélyi gyűjtőútra egy társaságban mennek. Ezek közül emlékezetes a gyimesi, amikor a hegyekből visszatérve száraz fenyőágak szorulnak a Lada alá, amit nem vesznek észre, de egy besúgó igen, s Gyimesközéplokon már a Securitate várja a csapatot. Ez még Ceaucescu Romániája... Végül megússzák az ügyet, mert egyikük óriási lélekjelenléttel kicseréli az előző esti gyimesi hegedűsöktől gyűjtött zenét tartalmazó kazettát egy másikra és a Szeku csak a Sound of Silence című Simon és Garfunkel számot hallgathatja a magnóból. Van tehát ez az ismeretség és van egy ötlet, egy vágy, hogy jó lenne Amerikába menni...
Többféle helyről jön az információ, hogy van Amerikában (USA persze) egy Živili nevű együttes, akik jók és hasonló táncokat táncolnak, mint a Tanac. Elindul egy levelezés, tájékozódás, aztán Tim is beszáll a buliba, hiszen Washingtonban (DC) van egy magyar együttes is, a Tisza. Egyre inkább lehetségesnek látszik, hogy egy amerikai turnét meg lehet szervezni, fellépésekkel, promócióval. Van viszont egy nagy akadály: a repülőjegy hatalmas költségének előteremtése. 1993-at írunk, a rendszerváltozás után vagyunk és sikerül a Baranyai Megyei Önkormányzat anyagi segítségét megnyerni az ügyhöz (a zseniális szervező az együttessel szimpatizáló Kovács Zoltán volt). Az erről döntő megyei közgyűlésen állítólag elhangzik, hogy “majd letáncolják...” és visszatekintve ez így is lett (280 fellépés Baranya megyében, Pécset nem számítva).
A telefonok, emailek szerint úgy tűnt, hogy minden rendben van: várnak minket, lesznek fellépések, táncházak. Felkérték a Vujicsics együttest is, hogy jöjjön el, használja ki a lehetőséget, hogy bemutatkozhat Amerikában (és a Tanac zenekara is csodálatosan fog szólni, amely így összesen 12 fő lett volna... volna, mert aztán nem így lett). 24 táncos (8 fiú, 16 lány), 6 zenész a Vizin zenekarból, 6 zenész a Vujicsicsból, 2 fő az Ifjúsági Házból (Nagy Sándor igazgató és Gyarmati Gyöngyvér népművelő), Kovács Zoltán riporter és egy operatőr (Szalai Tamás), összesen 40 fő készült a nagy útra.
Részletek Szávai naplójából:
03.04. péntek
Végül a Swissair járataival megyünk, először Zürichbe egy kisebb géppel, majd irány Amerika! A Jumbo óriási, de egyúttal megnyugtató, biztonságérzetet ad. Villódzó képernyőkön közlik velünk, hogy hol vagyunk (térkép), s milyen paraméterekkel repülünk. Na és persze etetnek-itatnak, filmeket vetítenek, rádióadásokat sugároznak, csak nekünk.
Boston az első leszállóhely az Újvilágban. A táj idegen és hóval fedett még a leszállópálya is. Már sötétedik, mikor Washingtonban landolunk. Az óriási repülőtéren (a megérkezés csarnokában) akkor éppen csak mi vagyunk. Rövid zaklatás után (bevándorlási hivatal) csomagjainkat megkapva már Tim-mel beszélgetünk. Problémák azonnal a szállással. Az éjszaka Tim-nél. Reggel 5-kor már fönn vagyok az időeltolódás miatt, az ablakon kinézve a kertben egy mókus szaladgál.
03.05. szombat
Az egész nap szervezéssel, telefonálással telik. Nekem kell megszervezni a szállásokat, szállítást, Vujicsics sérelmeit hallgatni, problémákat orvosolni, bőgőt szerezni, kalapozást megbeszélni. Délután Tim munkahelyén. Este a Wheaton táncházban előjönnek a problémák: szállás-gondok, az étkezés, a közlekedés. Keserű pillanatok.
03.06. vasárnap
Tárgyalások a Vujicsics zenekarral a hotelben, aztán a Capitolium előtt találkozom a többiekkel. Elindulunk múzeumnézőbe. A Mall múzeumai egyedülállóak a világon. Este McDonalds, Attilával és Milánnal együtt hazabuszozunk.
03.07. hétfő
Délelőtt a Mall-on. A Capitolium és a többi páratlan látnivaló. McDonalds, busz haza.
03.08. kedd
Tv-felvétel megszervezése, odautazás. Este egyedül haza.
03.09. szerda
New York, New York! A Ferkov-rokon rohan, rohan, magyaráz, integet, nem hagy sok pihenőt. Négy óra alatt rengeteget látunk. Broadway, Time Square a kiindulás. Rockefeller Center, egy templom, Trump Tower a folytatás. Aztán a Hotel Plaza, a metró és irány alsó Manhattan. A Seaport, távolról a Szabadság-szobor (a királynő). A Twin Towers (World Trade Center). Aztán egy jó vacsora, énekkel a végén. Haza esőben, taxival.
03.10-14. csütörtök-hétfő
A délelőttök emlékei egybefolynak. Múzeum múzeumot követ. A Holocaust. A Natural History. Az American History. Az African. A pálmaház. Az Air and Space. Az American Art. A Smithonian Castle. A Capitolium. Csütörtök este egy jó táncház. Péntek este sikeres előadás. Szombat délután a hosszú sétát parti követi Bryndyn házában. Vasárnap egy kis folk-élet amerikai módra (apple pie), majd este búcsúparti nagykövettel. Hétfő reggel GWU Hospital. Kiutazás a reptérre, elutazás. Unalmas Zürich. Drágaság, kicsinyesség, de egyben újra ember-léptékűség is. Aztán újra magyar földön.
A naplóból jól látható, hogy azért volt fellépés, táncház, New York, élmények... mi volt akkor a baj?
A baj az volt, hogy sajnálatos módon az amerikai szervezők egy héttel a turné előtt összevesztek egymással...hogy ki, kivel, már nem érdekes, mint ahogy az sem, hogy ki, mit vállalt volna. Lényeg, hogy mikor a repülőtéren Tim-mel találkozik a csapat, furcsa kérdés hangzik el: Hoztatok hálózsákot? Hamar kiderül, hogy gond van a szállással, a 40 embert a főváros 50 km-es körzetébe szórják szét családokhoz, kettesével, hármasával, a Vujicsics együttes a Kuméval (Dervár Ferenc) egy hotelbe kerül. Az is kiderül egy nap alatt, hogy nagy a szervezetlenség és fejetlenség: van, aki nagyon jól érzi magát, sokat eszik, jól elvan a háziakkal, másoknál üres a hűtő, kaja alig és nincs nagy barátság. Ezt a minden értelemben szétszórt csapatot kell egybetartani, telefonon erősíteni, a következő találkozót megbeszélni. Kiderül, hogy csak egy fellépés lesz, az is egy hét múlva pénteken. Kiderül, hogy a táncházakba, partikra mindenkinek a saját feladata odajutni s ez nem tűnik egyszerűnek, mondjuk egy akkori 17 éves kökényi lánynak, aki nem beszél angolul... de megoldják! Jegyeket vesznek buszra, metróra, térképekkel járnak, híreket adnak egymásnak. Az együttes csalódottan bár, de megpróbálja túlélni a helyzetet, programokat csinál magának a szabad napokra (ezért a sok múzeum-nézés), a McDonalds-ban a helyi feketék mellett eszi a sültkrumplit dupla ketchuppal a saját pár dollárján.
A Vujicsicsot viszont nagyon megrázza a szervezetlenség és az is, hogy napokig csak a saját pénzükön hamburgereznek egy hotelben, semmi hír a továbbiakról. 3 nap elteltével összepakolnak, átíratják a repülőjegyet és hazautaznak anélkül, hogy egy hangot játszottak volna.
Ebben a helyzetben nem lehet eléggé hálálkodni a magyar nagykövetség munkatársainak (Tar Pál a nagykövet úr ekkor), akik tudomást szerezve a nehézségekről, önzetlenül segítenek. A bizonytalan szállással rendelkezők a nagykövetség kontójára laknak a Hotel Renaissance-ban, a szép repülős Samsonite bőröndöket, nagybőgőt a nagykövetség autói fuvarozzák és egy napon még ebédre is meghívják az együttest a nagykövetségre. A turné közepétől az események felgyorsulnak. New York felejthetetlen, a washinghtoni fellépésen meg állva tapsolnak a nézők, akik között nagykövetek és kulturális attasék vannak.
Vannak szép pillanatok, amiket még évekig mesélnek egymásnak a táncosok, zenészek, de bizonyos csalódottság azért megmarad.