2016-ban a fellépések száma mélypontra, az előző évhez képest a felére esett, összesen 15 volt az év folyamán. Ilyen kevés csak kétszer volt a Tanac történetében: 1989-ben, közvetlenül az alakulás után, és 1998-ban. Ezeken kívül a 25-30 fellépés volt a jellemző (a maximum 2001-ben és 2005-ben volt, 44 szerepléssel).
Mi okozta a visszaesést? Nem egy ok, hanem kedvezőtlen események sorozata.
A legfontosabb a létszám drasztikus csökkenése. 2015-ben még 19 lány és 14 fiú volt a névsorban (a ténylegesen próbára, fellépésre járók száma ennél mindig kevesebb). 2016-ra 13 lány és 6 fiú lett. Ha egy táncegyüttesben a létszám a felére zuhan, különösen úgy, hogy a fiúk kétharmada kiesik, az a vég. A Tanac mégis megpróbálta a lehetetlent és fogcsikorgatva küzdött a túlélésért. Ha nem lett volna a gyerekcsoport és a veteránok csapata, be lehetett volna zárni a boltot. De voltak…
Miért távoztak olyan sokan az együttesből? Biztosan fennáll a Szávainak, mint vezetőnek a felelőssége is. Sokszor nem állt a helyzet magaslatán, nem oldotta meg a konfliktusokat, inkább elmérgesítette. Egyedül őt okolni mégis helytelen, hiszen emberi gyengeségei a több mint negyedszázad alatt mindvégig megvoltak, a csapattal mégis ment a szekér.
Vannak évek, amikor alig megy el valaki az együttesből, és az összeszokott csapat sokáig a csúcson teljesít. 2016 (és hozzávehetjük a megelőző évet is) sajnos nem ilyen volt. Az együttest meghatározó táncosok és zenészek hagyták el és mindez nem ebben az évben kezdődött.
A távozások okai számosak. Voltak lányok, aki férjhez mentek, gyereket szültek. Voltak fiúk, akik - oly sok magyarországi emberhez hasonlóan – külföldön kerestek munkát. Volt, aki a munkája, volt, aki a tanulás miatt hagyta el a várost és/vagy az együttest. Voltak sérülések, betegségek. Voltak olyanok, akik újoncként nem tudtak beilleszkedni az együttesbe.
Másik fontos tényező az utánpótlás kudarca. Évről-évre megpróbáltak új tagokat toborozni, gyakorlatilag nulla eredménnyel. A hirdetések, szórólapok, a szóbeli rábeszélések, a flashmob-ok mind eredménytelenek voltak. A legtermészetesebb forrás, a Horvát Iskola alig adott néhány embert (a táncolás, hagyományőrzés presztízsének visszaesése ebben a nemzetiségi iskolában külön tanulmány tárgya lehetne). A falvakban szinte nem maradt táncolni tudó/akaró fiú; aki lett volna, munkája és a távolság miatt nem jöhetett. Hiába próbáltak minden korosztályt megszólítani, gyerekektől az idősekig, csak olyanok jöttek, akik pár próba után távoztak (volt, aki már az elsőre se jött el). Az egyik természetes forrás, a táncház kiesett, mert az eltávozott Vizin zenekar magától értetődően nem kívánt a Tanac-nak táncosokat toborozni, a saját táncházak meg rapszodikusan működtek, hol voltak, hol nem, hol sokan jöttek, hol kevesen. A táncházak közönségéből sajnos hiányoztak a fiatalok, inkább a középkorúaké lett a rendezvény. A főiskolai/egyetemi fiatalokat sem sikerült megszólítani; sem helyszínt, sem időpontot sem sikerült találni egy szimpla táncházra (ugyanez állt a középiskolákra is). A Tanac tagjai mérsékelt lelkesedéssel vetették magukat az utánpótlás keresésébe, ami valahol érthető: a szórólapokat sokszor mások összetépték, a táncosokat lenézték, a tánc valami szégyellnivaló, elavult dolog lett. Az ember azt hihetné, hogy ekkora nyilvánosság (televíziós szereplések, nagyrendezvények, fesztiválok) és sikerek csak vonzanak új tagokat, de nem. Néha a siker épp ellentétes hatást vált ki: voltak, akik azt mondták, azért nem jönnek a Tanac-ba, mert ilyen jól sohasem tudnak majd táncolni…
A létszám csökkenése, az utánpótlás hiánya, a kevesebb meghívás már elég lehangoló. Sajnos ehhez még egy új, elszomorító jelenség is hozzájárult az együttesben. Mivel kevés volt az ember, mindenkinek a szerepe fölértékelődött, amit nem viselt mindenki megfelelően, felelősséggel. Kialakult az, hogy a táncosok nem érnek rá. Nem érnek rá a próbákra és ami még rosszabb, a fellépésekre sem. A Tanac a fontossági sorrendben hátra került. Meghívások sorát (2016-ban 8-10 volt ilyen) nem tudtuk emiatt elfogadni. Ez persze tovább rombolta mindazt, amit annyi év munkájával fölépítettek. Ahogy mondani szokás, innen szép nyerni…
A súlyos gondok mellett azért voltak szép pillanatok is az év során. A Tanac még romjaiban is Tanac… Voltak fellépések a horvátok által lakott településeken (Felsőszentiván, Drávasztára, Szalánta, Baja, Drávafok, Kásád, Nagykozár). Áprilisban Budapesten, a Hagyományok Házában adott emlékezetes estet a Tanac, amely az „Emléket hagyni… Képek a magyarországi horvátok néphagyományaiból” címet viselte. Mint már többször, a műsorban együtt szerepeltek az August Šenoa Asszonykórussal és a műsor végén együtt ültek le a színpadon lévő terített asztalhoz. Volt régi bál ismét Szalántán. Volt egy csodálatos nap Kásádon, amikor a helyi lakodalmat elevenítették fel, fotózással egybekötve. Volt egy Ormánság Fesztivál, ahol három aprófaluban léptek föl és a vendéglátást az egyik helyen a cigánysoron adták nekik, meglepően finom ételekkel. És volt egy tengerparti út Neum-ba (BiH), ahol a fellépésen kívül lehetett végre a tengert és a nyári napot is élvezni… És megjelent egy könyvük a bosnyák népviseletekről.