2013 november elején, még a 25 éves műsor előtt odament a Szávaihoz Vízvári Zoltán, az újabb Vizin zenekar vezetője és közölte, hogy a jubileumi műsor után nem zenél többé a Tanac-nak. A döntésnek közvetlen előzménye nem volt. Az már egy ideje látszott, hogy ezzel az újabb Vizin zenekarral valami nincs rendben. Mégis 10 évig tudtak együtt dolgozni, kiváló színvonalon. A zenekar gyönyörűen játszotta a tamburazenéket, virtuóz és invenciózus hegedűse volt (Horváth Zsombor). Egy időben még egy jó harmonikás is volt a zenekarban (Mészáros László) és megszólalt a duda, sőt akár a klarinét is (Patkós Richárd). Valamennyi tag jó zenész volt és mindent megtanultak, ami az együttes kíséreténél kellett. Nem okoztak gondot a makedón, bolgár számok sem (a tapan-on Szabó Milán játszott).
A 10 év után - éppen a 25 éves műsor idejében – viszont egyre több lett a probléma. A táncosokkal való kapcsolat nem volt olyan, mint a korábbi Vizin zenekarok esetében, inkább távolságtartást lehetett érezni. Volt egy jelentős generációs különbség is az idősebb táncosok és a fiatal zenészek között. A zenekar tagjainak egyre több privát problémája lett, munkahellyel, tanulással, magánélettel kapcsolatos gondok. Volt, aki külföldre ment dolgozni. Volt, aki olyan beosztásban dolgozott, hogy nem lehetett előre megmondani, el tudja-e vállalni majd a fellépést.
Itt kell egy kis kitérő. A fellépésekre általában meghívják az együttest (nyilván kivételek a saját rendezésű programok, táncház, fesztivál, régi bál, stb.). A meghívó (például egy falusi kultúrház vagy akár egy nagyobb fesztivál megbízottja) fölhívja a vezetőt (Szávai) és megad egy időpontot és helyszínt, amikor és ahol fel kéne lépni. Ilyenkor persze nincs azonnali válasz, de egy-két nap után már illik megadni a feleletet.
Amíg az együttesben elég táncos volt, szinte soha nem volt el nem vállalt fellépés. A táncosok és zenészek boldogan léptek föl, gyakorlatilag meg sem kellett előzetesen kérdezni őket, hiszen a Tanac volt az első, és ha probléma volt, megoldották. Tanac-os vagyok, megoldom… Röviden, mindig volt elég táncos és mindig volt zenekar (kivételekkel most nem érdemes foglalkozni).
Amikor jöttek a problémák, minden probléma egyszerre jött. A táncosok és zenészek „nem értek rá”. Nem lehetett „vaktában” bármilyen előnyös, jól hangzó fellépést elvállalni, először meg kellett kérdezni a tagokat. Ez a zenekar esetében még fontosabb, mert egy-egy táncost könnyen lehet pótolni, egy-egy zenészt viszont sokszor lehetetlen. Az újabb Vizin zenekar túl hosszú ideig nem tudott választ adni. Nem kell itt részletezni, hogyan próbált a Szávai választ szerezni: nem volt válasz, sokszor még egy hét múlva sem. A zenekar tudatosan, vállaltan nem volt szervezett; azt mondták, nekik nem kell vezető, ők mindenben együtt döntenek. Ez jól hangzik, de a fenti esetekben nem lehetett annyit várni, amíg minden zenész ott van. Ez állandó súrlódást okozott a Szávai és a zenekar között.
Nyilván voltak a Szávai (néha elég rossz) természetéből következő problémák is. A fiatalok nem szerették, ha sokat beszélt. Azok a dolgok, azok az élmények, amelyeket ő (és néhány idősebb táncos) átélt, nekik idegenek, távoliak voltak. A kezdet kezdetén, amikor még el sem tudták tempóban játszani a koreográfiákat, kialakult, hogy nekik megmondják, mit és hogyan kell csinálni. Ez megmaradt a későbbiekben is. Kevés közös gondolkodás volt bármilyen ügyben (akár zenei dologban). Tipikus volt, hogy a próbakezdő megbeszélésre be sem jöttek a zenészek. Ahelyett, hogy az együttessel tartottak volna szorosabb kapcsolatot (próbákon, fellépéseken kívüli programok), inkább saját, külön utakat kerestek.
Az ilyen előzmények után történt meg, hogy szép lassan elfogytak az újabb Vizin zenekar zenészei. Indoklás volt elég, zenész meg kevés. Volt egy halvány próbálkozás, hogy majd betanítanak újakat, de ebből semmi sem lett. Egy év leforgása alatt mindenki elment.
2014 őszén Pozsgai Gergely kiváló mohácsi tamburás lett a zenekar vezetője és lelke. Rá várt egy új zenekar összeállításának szép és nehéz feladata. Ugyanebben az időben egy napon megjelent a próbán a Baranya zenekar több tagja (hegedűs, brácsás és bőgős), hogy ők nem zenélnek többet a Baranya Táncegyüttesnek és jelentkeznek muzsikálni. Örömmel fogadták őket. A háromból kettő maradt. Sikerült a Horvát Iskolából is néhány fiút rábeszélni a zenélésre a Tanac-nál; kettő elment, egy maradt.
A zenekar 2015-16-ban tehát így állt föl: Pozsgai Gergely (tambura, szamica), Balogh Máté (tambura, basszprím), Sándor Márk (tambura, basszprím), Fenyősi Ljubomir (tambura), Turul István (tamburabrács), Minárik Kristóf (bőgő). ). Egy darabig itt játszott Gyorgyevics Márkó és Zsivkovics Mira. Alkalmanként csatlakozott még Patkós Richárd (duda, klarinét, okarina, furulyák), Végh Andor (duda, klarinét, okarina, furulyák, zurna), sőt egy-egy alkalommal visszatért néhány tag a korábbi zenekarból is.
Ez a zenekar nagyon magas szinten tud tamburazenélni, s ha dudával, néha hegedűvel kiegészül, még nagyobb az élmény. Ami a legutolsó években hiányzik, az a „balkáni” zene, a makedón és bolgár számok, mert nincs harmonikás és nincs ilyen vonzódása sem a tagok többségének. Így fellépéseken tehát ezek a koreográfiák régi felvételekről mennek. Sokszor próbálták Vizin Antust visszacsábítani, de néhány táncházon kívül ez nem sikerült.
