A 35. év első féléve szinte teljes egészében a 35 éves műsorról szólt, a havonkénti plusz próbákkal, a veteránok, régen látott tagok visszatérésével, ritkábban látható táncok felújításával. A júniusi műsor mellett azért jutott még idő és energia Budapesten a nívós Újévköszöntőre (MüPa), a mohácsi Busójárásra, a szalántai hagyományos Horvát Napra (Markovo); majd a nyári szünet után augusztustól a Mesterségek Ünnepére a Budai Várban, a Város Napjára Pécsen és a 21. Nemzetközi Horvát Fesztiválra (ugyancsak itthon).
A jubileumi műsort ez alkalommal a Pécsi Kodály Központban rendeztük meg, június 10-én, 825 néző előtt, három órában (egy szünettel). Az ilyen estek mindig összefoglalók is, tehát most is szerepeltek az emblematikus táncok (Lepi Ivo, Subotičko, Pomniš li, Semartin, Temeš és Kermez). Voltak újdonságok is: a gyerekek tánca (Oj, doktore), a peresznyei farsang és a dusnoki lakodalmas (az utóbbi a nagy hangulatot csináló fúvósokkal és a dusnoki hagyományőrzőkkel kiegészítve). Ha a régiókat nézzük, volt Pécs környéki bosnyák, Bácskai sokac, Dráva menti sokac, Dráva menti horvát, Bunyevác, Gradiscsei, Maros menti, Kalocsa környéki rác-horvát és makedón tánc. Nagy megtiszteltetés volt vendégként a műsorunkban látni a Batyu-Borbély Duót, akik zenéjükkel és a tánccal a legmagasabb rendű előadóművészetet mutatták meg. Az ilyenkor elmaradhatatlan videóvetítések a műsort még ünnepélyesebbé és egyszerivé tették.
Néhány szó a zenekarokról, zenészekről. Nagy csalódás, hogy az eddig összes évfordulós műsor mindig nagy ovációval fogadott zenekara, a Vizin zenekar ez alkalommal nem szerepelt. Így elmaradt a műsor végi közös örömzenélés is. A Tanac jelenlegi kísérőzenekara, a ViGaD viszont felsőfokon oldotta meg a többféle zenei stílust és hangszerelést kívánó feladatot: a kilenc koreográfia hibátlan elzenélésén kívül önálló és másokkal közös zenekari számokban is közreműködtek. Emlékezetes volt Agatics Krunoszláv Kićo és Wertetics Szlobodán harmonikások magánszáma. Egyedi színt hozott a Somkerék fúvós zenekar. Vendégként még közreműködött Király Dávid (dudák), Szabó Milán (basszprím, tapan), Szabó Ádám (basszprím). Egy zenekari számot zenélt a mohácsi Poklade és Pozsgai zenekar.
Külön meg kell említeni a Tanac csodás énekhangú lányait, akik Matusek László egykori átai tanító gyűjtéséből adták elő a legszebb lakodalmi dalokat. A tanító úr biztosan figyelt onnan fentről…
A koronavírus miatt 2020-21-ben sok próba elmaradt, fellépés alig volt. Amikor javult a helyzet, felkérést kaptunk egy karácsonyi műsorra, a Horvát Színházba (2021 december). A műsor a számos technikai és emberi probléma ellenére jól sikerült. A zenekari kíséretet a Mišina zenekar adta, magas színvonalon.
Az együttes elkezdett tehát újra dolgozni, a fellépő csoport és a gyerekcsoportok is (nyáron újra indultak a nagysikerű gyerektáborok is Orfűn). A veteránok sokat segítettek, hogy a Tanac képes legyen újra a régi színvonalon fellépni, a számos újonc táncos ellenére. Hála és nagy köszönet nekik!
Ami továbbra is megoldatlan probléma maradt, a zenekar kérdése. A Tanac-nál az évtizedek során rengeteg zenész és zenekar megfordult, mégis 2021 szeptemberére nem maradt szinte senki. Hogyan alakulhatott ki ez a helyzet?
A történet ott kezdődik, hogy a Tanac első évtizedeiben a Vizin zenekar volt a táncegyüttes kísérője, és Vizin Antus a zenei vezetője. Fellépéseken, táncházakban, próbákon, táborokban mindig lehetett rájuk számítani. Az Antus távozásakor egy fiatal Vizin zenekart hagyott hátra, akiket előzőleg évekig tanított és segített. Ez a zenekar egy újabb évtized alatt kiváló szintre ért fel, és a táncegyüttes sikereiben nagy részük volt. Eljött viszont az idő, amikor ez a zenekar önállósodni kívánt. Volt egy gyenge próbálkozás, hogy újabb zenészeket betanítsanak, de ez hamar kifulladt. A helyzetet akkor a mohácsi Pozsgai Gergely mentette meg, akivel a Šokadija zenekar tagjaként ismerkedtek meg korábban. Gergő mohácsi, pécsi és más helyekről való zenészekkel egy szuper csapatot rakott össze, akik a legmagasabb szintű tamburazenét tudták muzsikálni. A gond csak az volt, hogy ezek a kiváló zenészek mind-mind más zenekarokban is játszottak (Poklade, Orašje, Podravka, Mišina, Zabavna Industrija, stb.), s így az időpontok egyeztetése rendkívül bonyolult lett és sok munkát, utánajárást igényelt. Ez a probléma néhány sikeres év után végül szétszedte a csapatot.
2021 őszén sok-sok zenekart keresett meg a Szávai az együttes kísérésének feladatával. Senki sem vállalta. És akkor jött a ViGaD zenekar.
A szentendrei ViGaD zenekar a Vujicsics zenekar nemzetségének legfiatalabb ága. Fiatal koruk ellenére virtuóz zenészek, akik hasonló felfogást vallanak a népzenéről, mint a Tanac a néptáncról. Nagyon szerencsés találkozás!
2022 májusától újra kiváló zenekar kísérte tehát az együttest. Nagy sikerük volt Velika Goricá-ban (HR), aztán következett Katymár, Pécs, Nagykozár, Budapest, Kátoly...
És, ahogy mondani szokták, telt az idő, a Tanac 2023-ban már a 35. évét fogja ünnepelni a pécsi Kodály Központban. A próbák már szeptemberben elkezdődtek nagy létszámmal és nagy lelkesedéssel. Az a bizonyos régi láng újra lobog!